Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Erdővidéki horgászlehetőségek

Erdővidéki horgászlehetőségek Kovászna megye

Egyelőre még csend honol az erdővidéki horgásztavak körül, de az idényre már nem sokat kell várni. Szétnéztünk, milyen lehetőségek kínálkoznak: ezúttal az egyik bölöni, valamint két Barót környéki horgásztó kapcsán érdeklődtünk, de vannak mások is, így a témára visszatérünk.

Bölönben már 1993 óta létezik az a halastó, amelynek kezelője a sepsiszentgyörgyi Márk Béla. A falu hajdani szemétdombja helyén létesült, ma 14 hektáron fekszik, és kellemes környezetben, jegenyefák árnyékában várja a horgászokat. Ahogy Sepsiszentgyörgyről Bölönbe érkezünk, a főúton tábla jelzi, hol kell letérni a tó felé, amely innen mintegy 800 méterre található, és földúton közelíthető meg.

– Az idény általában március elsején kezdődik, és november elsejéig tart – tudtuk meg a tulajdonostól, aki hozzáfűzte, hogy Kovászna megyéből meglehetősen kevés vendége akad, a tóhoz a horgászok zöme idegenből érkezik. – Maros megyéből például többen jönnek ide, mint Kovászna megyéből. Az idejárók 10 százaléka új horgász egy idényben, a többi visszatérő.

Akár ki is bérelhetjük

A tó legjellegzetesebb halfaja a ponty, ezt tenyésztenek és horgásztatnak, mindemellett amur is gyakran akad horogra. Mégsem ezen fajok közül került ki a tóból valaha kifogott legnagyobb hal: 2013-ban Forgaciu Marcel egy 73 kilogrammos harcsát emelt ki, tavaly egy bodzafordulói horgász pedig egy 30 kilós amurt is megakasztott. Érdekesség, hogy ezt a méretes harcsát kétszer is kifogták, a szokás ugyanis az, hogy a nagyobb halakat visszaengedik a vízbe. A tavon régebb még rendeztek horgászversenyeket, mára elmaradtak, a tulaj szerint ugyanis csak veszteséggel jártak. Inkább a tó egy részét kiadja, ha van csoportos igény rá, azoknak, akik együtt szeretnének itt kikapcsolódni. A napi jegy ára tavaly huszonnégy órára 50, tizenkét órára 40 lej volt, ennek fejében csak szórakozás céljából lehet horgászni, a kifogott halakat vissza kellett dobni. Ha azokat meg akarta tartani a horgász, 15 lejt fizetett minden kiló után. Valószínűleg 2017-ben is ezekkel az árakkal dolgoznak.

Márk Béla a 0744.684.528-as telefonszámon érhetjük el, ha éjszakára is akarunk maradni, azt előzetesen jelezni kell. Hivatalos Facebook-oldala a tónak nincsen, de a horgászok, akik maguk között a tavat a „Balta cu plopi” (Jegenyefás tó) vagy egyszerűen csak „La Bela” (Béla tava) néven emlegetik, mégis létrehoztak közösségi oldalt Balta Belin névvel, élményeiket itt osztva meg. Információk találhatóak a pescuitbelin.wgz.ro honlapon is, e-mail- cím: bela_belin@yahoo.com.

Ikrafalókkal versenyeznek

Baróton a Rika Sporthorgász Egyesület immár tíz éve gazdája a Pumpaházi-tónak, amely az Ágostonfalva fele vezető úton, balkézre fekszik, továbbá a köpecbányai tavat is ők rendezik, ezt a baróti közbirtokosságtól bérelve. Marian István, az egyesület igazgatója elmondta, hogy a víztükör nyolc hektáron fekszik, a leggyakoribb halfajták benne a ponty, az amur és a kárász, akárcsak a köpecbányai tóban. A horgászat napi díja 50 lej, a Rika Egyesület tagjainak 50%-os kedvezményt adnak, az árban benne van négy kilogramm hal elvitele is. A tó rendszeres helyszíne különböző versenyeknek is: tavaly másodjára rendezték meg itt a Kászoni Zoltán-emlékversenyt, erre a Barót Napok alkalmával idén is sort kerítenének.

Szintén tavaly egy különlegesebb megméretésnek is helyet adott a tó: az „ikrafaló” versenyen csak a nemes halak ikráit felfaló sügért, naphalat és törpeharcsát volt szabad kifogni; ha más hal akadt horogra, azt vissza kellett dobni. Ezt a versenyt idén áprilistól kezdődően minden hónapban megrendeznék az adott hónap utolsó vasárnapján. Az első alkalommal hét kiló ikrafaló haltól szabadították meg a tavat.

– Dupla haszna volt a versenynek, hiszen a kifogott halak többé nem pusztítják más halak ikráit, és ők sem ikráznak többet – magyarázta az igazgató.

Tizenkét éves bajnok

A tavalyi év folyamán hét alkalommal összesen 5300 kiló halat telepítettek a két tóba, így minden valószínűség szerint idén sem fognak unatkozni a parton az idejövő horgászok. Tavaly hatalmas fogást nem jegyeztek, leginkább három-négykilós példányok akadtak horogra – tavalyelőtt egy hatkilós csuka is, amit azonban visszaengedtek. Az egyesület tagjai rendszeresen járnak országos versenyekre is, tavaly országos bajnokuk is akadt a sepsiszentgyörgyi Bălaș Armina Maria személyében, aki bár 12 évesen versenyzett, a 18 évesek kategóriájában nyert, a csíkszeredai Orosz Ervin pedig felnőtt kategóriában lett országos második. A Rika Egyesület tervezi, hogy a megyei horgászegyesülettel karöltve továbbra is megpályázza a Barót-patakon és az Olton a horgászat felügyeletének jogát, ám a törvények idéntől változnak, egyelőre a rendelkezések megjelenésére várnak. Elérhetősége: 0744.350.207 (Marián István igazgató), illetve Baróton naponta 9-12 óra között a Vitalite Kft. (Kóla bár) székhelyén.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük