Fekete Lovas Zsolt: Életcélom és hivatásom, hogy esélyt adjak a rászoruló fiataloknak

Nem áll mögötte az Európai Unió pénze, csak a saját múltja és tenni akarása mozgatja: Fekete Lovas Zsolt, a Tamási Áron Színház színésze, több zenekar dobosa minden eszközét, elsősorban saját személyiségét felhasználva az őrkői fiatalok számára próbál kiutat keresni.

 

 

Mindez a Communitas Alapítvány által kiutalt alkotói ösztöndíjjal kezdődött, mely felhasználójának egy évig ad annyi anyagi biztonságot, hogy ez idő alatt művészetére figyelhessen az illető. Zsolt lelkiismerete ez időszak végén megszólalt, ha már kapott, talán adnia is kellene, így januárban felballagott az Őrkőre, és minden előzetes ismeretség, kapcsolat nélkül cigány gyermekeket toborzott, hogy elbeszélgessen velük.

Nem csak kaptam, adtam is

– Rettenetesen féltem. Feljutottam az ún. Fehér házig (a közösségi ház az Őrkőn), ahol Kerezsi Katiék, a Caritas önkéntesei már hosszabb ideje foglalkoznak délutáni programok keretében az iskolásokkal. Nagyon örültek annak, hogy végre egy férfi is bekapcsolódik a segítő munkába, hiszen a cigány közösségben nőként elég nehéz a hatékonysághoz szükséges tekintélyt megszerezni. Kezdetben meseolvasással, hangszerkészítéssel építgettem a kapcsolatom a gyerekekkel, kisebbekkel és nagyobbakkal, úgy 15 éves korig. Nagyon lassan ment a dolog… Eltelhetett egy év, mikor a Lármafa Egyesület vezetőjével, Csernátoni Lórival elbeszélgetve felfedeztük, hogy közös törekvéseink vannak, így együtt megszerveztük a Manus cigányfesztivált. A szervezőmunka során ismerkedtem meg Majláth Szabó Attilával, a Sepsi Rádió műsorvezetőjével, akivel először ez alkalommal, majd később is összedolgoztam, és ez tart a mai napig. A Manus fesztiválig nagyon sok energiámba került, hogy megnyerjem a közösség tekintélyesebb tagjait, akik az Amenkha Egyesületben tevékenykedtek, hogy segítsenek. Bizalmatlanok voltak, mint szinte mindenütt a cigányok, akiket nagyon sokszor kihasználnak és félrevezetnek a segítő szándékkal érkezők, akik csak átmenetileg vannak ott, felveszik a pénzt, és elmennek.

Minden a cigányság felé taszít

– Nekem életcélom, hivatásom lett ez, most gondolom úgy, hogy megérkeztem. Bátran és büszkén vállalom a cigány gyökereimet, és látom, hogy a történésekben minden a cigányság felé irányít. Akkor nekem ebben kell megvalósítanom magam, és legyen így! Elég nagy kört befutottam színészként, zenészként, roma politikusokkal, nagy színészekkel ismerkedtem meg, dolgoztam. Az én terem a színház, a film, a zene, és innen származó kapcsolatom arra fordítom vissza, miközben újakat is építek, hogy segítsek a cigánygyerekeknek esélyt adni, kiutat nyújtani. Elsődleges ugyanakkor, hogy a közösségben a szülők felé is nyissak. Büszkén mondhatom, hogy minden anyagi támogatás nélkül, csak a magam erejéből tanítottam, családokat békítettem. A Manuson pedig hatalmas eredménynek könyvelem el, hogy elértük, konfliktusmentesen zajlott le a rendezvény.

Nincs jó minta

A 2014-es népszámláláskor 2900 embert jegyeztek az Őrkőn, sokan elszivárogtak onnan, most 2500-an lehetnek. Vannak nagyon gazdagok ott, akik jól élnek, BMW-vel járnak, ezért nem érdekli őket a többiek sorsa. A mélyszegénységben élők pedig tudatlanságukból fakadóan nem fogják fel: ha segítenek a többieknek, ők is kapnak a közösségtől a maguk során. E két véglet között hatalmas a szakadék, de van ott még sokféle más réteg is, pont mint a „fehérek” között.

– Nem igaz, hogy velük nincs gond, mindamellett hogy munkát és normális egészségügyi ellátást hovatartozásuknál fogva nem kapnak, el kell ismerni, ők is megszokták, hogy mindig kapnak, de ebben a román törvénykezés és szociális rendszer is felelős. Hiszen gyereket még mindig a „szocsiért” csinálnak, mert a gyerekpénzből tudnak élni egyik napról a másikra. Ezzel együtt elkeserítő, hogy a Néri Szent Fülöp Iskolában idén egyetlen gyermek sem végezte el a nyolcadik osztályt. Akkor nem jó az iskola. Vagy lehet, nem az iskolával van a nagyobb baj, inkább azzal, hogy nincs jó minta előttük saját közösségükből, akiktől megtanulhatnák, hogyan kell, lehet érvényesülni az iskola által. Nemrég volt egy gyűlés a Tega, a csendőrség, a rendőrség és az önkormányzat képviseletével, ahol minden kényes téma, a szekerek, a szemét, a lovak szóba került. És itt vetette fel egyik cigány, hogy mi nem élünk ott, nem tudjuk, hogy élnek. Én tudom, hogy ők a jelennek élnek, nincs a génjeikben a tervezett, rendezett, tudatos élet, a jövő. A kereskedés, a közösség, a család a mindenük. Ezért nem lehet velük rövid időn belül eredményt elérni. Ahhoz köztük kellene élni. Mi mindenesetre próbálkozunk. Miután Szabó Attilával összebarátkoztunk, kiderült, hogy van egy álma, egy hely, ahol tulajdonképpen azt lehetne csinálni, amit én már egy éve gyakoroltam a gyermekekkel: beszélgetni, foglalkozni velük, nevelni őket, de segélyt is lehet nyújtani. Így társultam hozzá ezt az álmot megvalósítani.

„Gyulázás” és önkéntesség

A Fekete Lovas Zsolt által heti rendszerességgel tartott foglalkozások – többnyire a szabadtéren – lényegében beszélgetések, ahol az őszinte érdeklődés és figyelem az, ami megnyitja a lelkeket. A gyerekek előadhatják legjobb tudományukat, értékelik egymás meglévő képességeit, csapatépítősdit játszanak, de nem kerülhető meg a színház, a film, a kultúra sem. Pártoltjai között akadnak olyanok, akik semmiféleképpen nem tanulnának tovább, de olyanok is, akik csak családi körülményeik vagy más objektív okok miatt maradtak ki az iskolából. De az őrkői fiatalok mellett más hátrányos szociális helyzetű tizenévesek is rászorulnak a jó szóra és jó példára, így a nevelőközpontok vagy a város perifériájának távlat nélküli, kallódó fiai és leányai. A fiatalok rejtőzködő képességeit felszínre hozni a cél, kommunikációjukat csiszolni, hogy lássák, mennyi út nyílik számukra a „gyulázáson” kívül is. ( A gyulázás ugyanis a háromszéki cigányok által gyakorolt, igen hatékony csoportos megszállása egy-egy németországi városnak, ahol házról házra járva kéregetnek különböző ürügyekkel – és igen eredményesen. Ezt „céges” tevékenységként űzik – Gyula a képzelt vállalkozás neve.)

– Azt szeretném, hogy ráébredjenek, nemcsak a pénz lehet az egyetlen életcél, és nemcsak a kéregetés megszerzésének a módja. Hiszen annyi mindennel lehet pénzt keresni, még akkor is, ha kerülik a 8 órás foglalkoztatottságot!

Az interjú óta eltelt időben megalakult a Speedhelp Egyesület, amelyben Fekete Lovas Zsolt és Szabó Attila is alapító tagok, s amelynek létrejöttéről lapunk is tudósított. De legalább ilyen eredményként könyvelhető el, hogy Zsoltnak sikerült arra bírnia néhány roma fiatalt és felnőttet, hogy önkéntesen dolgozzanak egy, a Szemerja negyedben közösségi akaratból felépülő játszótér építése érdekében. Négy felnőtt és ketten a Zsolt pártfogoltjaiból több órán át hántották a gömbfát, amelyből a leendő játékszerek készülnek. Most már a többieken a sor, akik eddig csak írásban (a közösségi oldalon) vállalták az önkéntes munkát. 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

„Ember küzdj, és bízva bízzál”

A nagybaconi Kusztos Vilmos által saját háza udvarán berendezett néprajzi múzeumról, gyűjteményről már írtunk a Székely Hírmondó hasábjain. Most, a magánmúzeum megnyitása után három évvel ismét visszatértünk a Csinód utcában található takaros, rendezett kis udvarra, több okból is. Egyrészt, mert Vili bácsi jelezte, hogy gyűjteménye szaporodott valamelyest az elmúlt években, aztán azért is, hogy új ötleteiről, további terveiről is megkérdezzük, nem utolsósorban pedig azért, mert a régi idők hangulatát, a régi mesterek aranykezét idéző tárgyak között egész egyszerűen jó ott lenni, egy kicsit olyan, mintha az ember visszautazna az időben, nagyapáink, nagyanyáink idejébe, vagy legalábbis saját gyermekkorába, amikor még más világ járta, szebb, értékesebb, az embert és alkotásait is tisztelő, becsülő világ.

Karácsonyvárás megyeszerte

Sepsiszentgyörgyön Mesterségek Nagyvásárát, Kézdivásárhelyen a helyi nők egyesülete és a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület vásárral egybekötött karácsonyi kiállítása mellett hagyományostermék-vásárt, míg a zabolai Mikes-kastélyban családi karácsonyfadísz-készítő barkácsolást és ünnepi vásárt rendeztek. Csernátonban, a Haszmann Pál Múzeumban az adventi Csodaváró-sorozat második hétvégéjén Angyalhangos szombatot tartottak.

A Rétyi Nyírben is háborúznának

Vasárnap korán reggel a sepsiszentgyörgyi Építők utca 7. szám alatt, a romos „régi házgyár” előtt szemet szúró öltözetű és „fegyverzetű” népes társaság gyülekezett. Távolabbról azt hihette az ember, hogy katonai bevetésre készülnek, közelebbről szemügyre véve, a különféle korokat, hadseregeket idéző öltözetük alapján pedig inkább valamiféle filmforgatásra gyanakodhatott a beavatatlan járókelő. Mint kiderült, a romos gyárban kialakított airsoftpályát avatták fel a légfegyverekkel játszott sportág több megyéből érkező szerelmesei.

Kicsit, és jót kínáltak

Múlt idő már a 3. dizájn-hét is, de még nem ülepedtek le a csütörtök esti divatbemutató és az InDivino borbárban tartott gasztroest által keltett élmények hullámai a szervezőkben és résztvevőkben. Ebbe a hullámverésbe vonjuk be most kedves olvasóinkat is, remélve, hogy jövőre még többen megszavaznak maguknak egy különleges szentgyörgyi estet.

Szlovén hegyektől horvát tavakig

A nyáron budapesti ismerőseinknek köszönhetően egyhetes szlovén- olasz-horvát autós körúton vehettünk részt családilag, Olaszországba tulajdonképpen csak „belekóstolva”, Horvátországon átkergetve a rossz idő által, Szlovéniában viszont alaposabban „megízlelve” a kicsi, de annál takarosabb ország látnivalóit.

Változtatni kell a célkitűzésen

A sors szeszélye miatt, hagyományőrzők jelenléte nélkül tartották meg Sepsiszentgyörgyön a 29. Népzene- és néptánctalálkozót, mely így az némiképp a kényszerű szemléletváltás jegyében zajlott. Talán ennek köszönhető az új elemek beiktatása, hiszen a helyi és vendég együttesek fellépését legényes- és szólótáncversennyel egészítették ki. Sor került ugyanakkor könyvbemutatóra, valamint hagyományos módon a gyermekek is bizonyíthatták a népdal és -tánc területén szerzett jártasságukat. Az említett hiány ellenére is elmondható, hogy Háromszék fővárosa egy újabb sikeres és emlékezetes találkozó színhelye volt.

“Új színpadon, új szerepben”

Közel egy éve írtunk Fazakas Emeséről, az ifjú kovásznai szülésznőről, aki azóta minden bizonnyal élete egyik legizgalmasabb időszakán van túl: az afrikai Beninben élményekben és tudásban gazdagodott. Alapelve ugyanis minden pillanatban készen lenni arra, hogy az új lehetőségeket nyakon csípje, világot lásson, tapasztaljon. A kevésbé bátrak az ő élményein keresztül tapasztalhatják meg azt az egzotikus világot, amelynek iménti jelzője nem föltétlenül csupán pozitív töltetű…

Nemzetiségi sorsunk kibeszélője

Napra pontosan születésének 75. évfordulóján, október 26-án leplezték le néhai Magyari Lajos költő, közíró, politikus, lapunk korábbi főmunkatársa emléktábláját Székelyudvarhelyen álló szülőházának a homlokzatán. Az ünnepi eseményt a családtagokon, pályatársakon és az erdélyi magyar újságírói társadalom képviselőin kívül Gálfi Árpád, a székely anyaváros polgármestere, valamint Biró Zsolt, az MPP országos elnöke, parlamenti képviselő is megtisztelte jelenlétével.

Megbirizgálták a szentgyörgyiek orrát

A turizmus éve jegyében 15. alkalommal megrendezett háromszéki kolbászparádé, melyet a békéscsabai hasonló rendezvény ihletett, és mostanság kezd felnőni, minden eddiginél több csapatot mozdított meg, ami egyértelműen a szervezők – Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV) és partnereik – munkáját dicséri.

Az Ezerjófű tanya ezer arca

A közéletet követő háromszékieknek furcsa lehet a fenti szószerkezet: Klárik László nevét ugyanis elsősorban politikusként, köztisztviselőként ismerhették meg. Némileg rendhagyó módon, mióta visszavonult a politikából, elsősorban kertészként és kisállattenyésztőként éli a korábbinál sokkal teljesebb, örömökben gazdag életét. A feldobolyi Ezerjófű tanyán látogattuk meg.

Ceauşescutól kapott autósjelvény

Szombaton szemet gyönyörködtető, szebbnél szebb autók lepték el Sepsiszentgyörgy főterét. A harmadik Őszi Retróparádét jelentős érdeklődés kísérte: a régi autók szerelmeseitől, a nosztalgiázó idősebb személyeken át a mindenre rácsodálkozó fiatalokig, mindenki jelen volt az eseményen, és ujjongva csodálta a főtéren kiállított ékszereket.

Becsempészték a művészetet a vásárba

Nemcsak a művészi igénnyel fotózóknak volt ez a III. Székelyföldi fotóbiennálét is magába foglaló hétvége rendkívül izgalmas, hanem a szépet kedvelőknek és a hobbi fotósoknak is volt mit tanulni, volt miben gyönyörködni. A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében zajló események gyors egymásutánban követték egymást, és az őszi vásár zsibongása, nyüzsgése keretezte őket.

Gazdag őszi napokat éltünk

Vásárba? Koncertre? Fotózni tanulni? Mézet kóstolni? Zakuszkát főzni? A hétvégén ismét a bőség zavarával küzdött az emberfia Szentgyörgyön, de nemcsak, hiszen Kovásznán sem unatkoztak. Megyeszerte hétvégi programok csúcsidénye az október. Kisbakancsos kirándulástól a kórustalálkozóig, mézünneptől a fotókiállításokig, az aktív pihenéstől a nagyon passzívig mindennek bele kellett (volna) férnie a szűk három napba. De hát ez legalább annyira bajos, mint az őszi napsugarat, a gyermekzsivajt, az ízeket, illatokat, örömzenét feltálalni egy tálcán…

Kovászna, a mofetták városa

A kovásznai Bardócz Áron egy reggel arra ébredt, hogy a lovai elpusztultak az istállóban, és amikor kihívták az állatorvost, megdöbbenten tapasztalták, hogy egy láthatatlan erő, vagyis gáz végzett velük: a széndioxid. Bardócz már ismerve a széndioxid jótékony hatását is, úgy döntött: többé nem foglalkozik állatokkal, inkább gyógyászati célra használja a gázfeltörését. Történt mindez az 1880-as években. Azóta a fürdővárosban már ipari méreteket öltött a mofettázás – derült ki a Dr. Benedek Géza Szívkórház fizikusával, Gyila Sándorral folytatott beszélgetésünkből.

Ne feledkezzünk meg nagyjainkról!

Az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk kultusza és legendája már aznap elkezdődött, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően tömegekben zarándokoltak a kivégzés helyére a gyászolók. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helységet bezártak. 168 évvel a szörnyű események után kötelességünk leróni tiszteletünket az aradi tizenhárom előtt. Ezt tették a napokban Háromszék számos helyszínén.