Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Töltött gombafejek

Töltött gombafejek

Hozzávalók: 10 nagy fej gomba. A töltelékbe: 10 szép fej gombának a szára, 10 dkg füstölt szalonna, 10-15 dkg trappista sajt, 1 picike fej hagyma (diónyi méret), 1 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt bors, kakukkfű. A mártásba: 1 nagy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1/2 evőkanál olívaolaj, só, frissen őrölt bors, kakukkfű, kevés citromlé, 1 tk mustár, 1 ek szójaszósz, 1 dl tejszín.

A gombákat alaposan megmostam, majd kitörtem a szárukat. Robotgépbe tettem a felkockázott kis vöröshagymával, fokhagymával, a feldarabolt szalonnával együtt, majd jó pépesre daráltam. Hozzákevertem ezután a reszelt sajtot is, kóstoltam. Sóztam és borsoztam, kakukkfűvel ízesítettem. Ezt aztán betöltöttem a fejekbe. Egy sütőtálat kissé kiolajoztam, aztán rusztikusra vágott hagymaszeleteket tettem bele, meg szeletekre vágott fokhagymát. Erre ültettem a gombafejeket és betoltam az előmelegített, forró sütőbe. Mikor már szép pirosasak voltak, kivettem és a fejeket egy tányérra tettem. Az alatta maradt hagymás lét egy serpenyőben forralni kezdtem. Fűszereztem sóval, frissen őrölt borssal, kakukkfűvel, mustárral, citromlével, szójaszósszal, végül tejszínt adtam hozzá. Kóstoljuk, ha valami hiányzik, pótoljuk.

(http://szellemafazekban.blogspot.com)

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük