Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Klasszikus főzött piros gyümölcsleves kicsit másképpen

Klasszikus főzött piros gyümölcsleves kicsit másképpen

Hozzávalók egy 4 literes fazékhoz: 25 dkg eper, 25 dkg ribizli, 25 dkg meggy és 0,5 kg cseresznye, másfél tasak vaníliás pudingpor sűríteni, 4 dl joghurt. Cukor, fahéj, szegfűszeg, citrom héja és leve, és narancsos menta ízlés szerint.

Először tegyük fel a vizet a cukorral, sóval, fűszerekkel és hagyjuk felforrni. Aztán forrjon még kb. 5 percig, és ekkor tegyük csak bele a cseresznyét, meggyet, epret. Hagyjuk újra zubogni (közben jó nagy lángon hagyjuk a levest), és forrás után azonnal tegyük hideg vízfürdőbe a mosogatóba. Többször cseréljük rajta a vizet, hogy hamar hűljön. Amikor már szobahőmérsékletű, adjuk hozzá a citromlevet, joghurtot és a lebogyózott ribizlit, majd sűrítsük be. (Igazság szerint az epret és meggyet is lehet így csak a legvégén hozzáadni, mert ezek a gyümölcsök is nagyon hamar összeesnek. Csak így kevésbé fő bele az íze.) Kóstoljuk, ha valami hiányzik (cukor, citromlé, só) pótolhatjuk. Abbahagyhatatlanul finom. Ha málnával készítenénk, azt is csak kihűlés után tegyük a levesbe. (http://szellemafazekban.blogspot.com)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük