Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zajlik az EKE vándortábora

Zajlik az EKE vándortábora Kultúra

A Rétyi Nyírben természetjárás, honismeret és környezetvédelem köré épült hasznos előadások, gyerek és felnőtt foglalkozások, valamint túrák várják az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) kedden rajtolt 26. vándortáborának résztvevőit.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya (HEKE) Erdély legrégebbi és legnagyobb civil szervezete, amely 125 évvel ezelőtt alakult Potsa József, Háromszék megye főispánjának kezdeményezésére, a mostani Bod Péter Megyei Könyvtár épületében. A vasárnapig tartó esemény megnyitóján Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke kiemelte, az 1892-ben kiadott Erdély „turistai, fürdőügyi és néprajzi” folyóiratot, az – akkori nevén – Erdélyrészi Kárpát-Egyesület értesítőjének első példányát a rendezvényre újra kinyomtatták, a reprintet pedig minden táborozó megkapja. „Háromszéken idén a turizmus éve van, amelynek fontos eleme a bakancsos turizmus. A megyében folyamatban van a turistaútvonalak újrafestése, kijelölése, kétnyelvű információs táblák elhelyezése. Azok a résztvevők, akik a Bodoki-hegységben fognak túrázni, már láthatják a munkánk eredményét. Kiemelten támogattuk a 26. vándortábor megszervezését pályázati kiírásaink által, ugyanakkor segítettünk a szervezésben is. Célunk, hogy a táborba érkező több mint ezer vendég jól érezze magát, vigye jó hírét Háromszéknek, és térjen vissza barátaival, családjával más alkalommal is” – fogalmazott az alelnök.

Az idei rendezvényen 33 kirándulás, köztük biciklis, szekeres és gyalogtúra, valamint honismereti kirándulás szerepel. Dukrét Lajos, az EKE háromszéki osztályának elnöke szerint a vándortábor a Kárpát-medence legnagyobb turistatalálkozó helye.

A megnyitón áldást mondott Deák Botond református lelkész, majd az egyesület ünnepélyes zászlófelvonása és a tábori harangszó után a Rétyi Kováts András Fúvós­zenekar és a CsEKE néptánccsoport előadását tekinthették meg az érdeklődők.

A 26. vándortáborban július 28-án, pénteken 18 órakor mutatják be az Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszéki Osztályának története 1892–1945 között című, a Kovászna Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alap támogatásával létrejött kiadványt. A kötet megjelentetésének célja a nagy múltú egyesület több mint fél évszázados történetének összegzése.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük