Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vargyas az idei helyszín

Vargyas az idei helyszín Kultúra

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) évenkénti konferenciája a magyar unitárius ifjúság életében nagy múltra tekint vissza: az 1900-ban alakult szervezet első ilyen jellegű seregszemléjét 1928-ban tartották. Az 1991-től ismét évente megrendezett konferenciák előadásai olyan témaköröket érintenek, amelyek a mindenkori ifjúság számára meghatározóak.

A 41. Unitárius Ifjúsági Konferencia időpontja július 7–9., helyszíne Vargyas. Az idei értekezlet a Légy Te a következő Reformátor téma köré épül, így a rendezvény alatt lehetőségük lesz a fiataloknak közelebb kerülni a reformációhoz, amelynek idén 500. évfordulóját ünnepeljük. A konferencia programját műhelymunkák, előadások, alternatív programok, valamint kulturális, szórakoztató és fiatalos tevékenységek színesítik. A műhelymunkák során bizonyos területek újragondolására kerül sor, ahol interaktívan beszélgetnek majd az adott téma előnyeiről, hátrányairól és újításairól, és az előadások is az említett téma köré épülnek. A rendezvény egyik legfőbb célja, hogy olyan teret biztosítson az unitárius fiataloknak, ahol a találkozások mellett központi szerepet kap a szórakozás, a vallásosság megélésének segítése, valamint az ifjúság számára meghatározó kérdéskörök részletesebb áttekintése.
Minderről bővebben a www.konferencia.odfie.hu oldalon olvashatnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük