Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vakációs bibliahét Baróton

Vakációs bibliahét Baróton Kultúra

Felhőtlen boldogság, igazi vakációs hangulat sugárzik a gyermekek arcáról azokon a képeken, melyeket a baróti református egyházközség töltött fel Facebook-oldalára az idei vakációs bibliahét-táborról. Csütörtökön mi is meglátogattuk a Baróton immár harmadik alkalommal megszervezett tábort, melyről Tordai Árpád lelkipásztor és felesége, Tordai Zsófia tiszteletes asszony beszélt lapunknak.
Mint mondták, idén kissé nehezebben ment a táborszervezés, pályázatok útján ugyanis – ahogy korábban tették – ezúttal nem volt lehetőségük anyagi forrásokra szert tenni, így csak a szülők és a gyülekezet tagjainak anyagi támogatására számíthattak. Egy nem várt, kisebb, de igazán jól fogó pénzadományt erre a célra korábban Hollandiából kaptak, ahol egy családnál voltak megszállva, de nem a holland család, hanem az ott dolgozó, éppen bevándorló takarítónő ajánlott segítséget. A különböző finomságokat, üdítőket, gyümölcsöket a szülők biztosították a 3–12 éves táborozóknak, akik a negyedik, vagyis a záró napon 92-en voltak.
A nap, mint megtudtuk, áhítattal, gyermekeknek szóló prédikációval kezdődött, utána más-más bibliai történet tanulságát foglalták bele egy jelenetbe, ezt az önkéntes ifjak adták elő a táborozóknak. A gyerekek tevékenységeit 25 önkéntes fogta egybe, ezenkívül pedagógusok is besegítettek abba, hogy a napi program, mely két részre osztva, délelőtt 10 és 13 óra, valamint délután 17 és 19 óra között zajlott, zökkenőmentes és minél érdekesebb legyen.
A bibliahét programját egyébként a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért elnevezésű alapítvány állította össze, mely szerte a Kárpát-medencében segít a bibliahetet szervezőknek abban, hogy programjaik révén a gyermekek elfogadóbbak és önállóbbak legyenek, és hogy fontosnak tartsák a hitet, vallásukat és nemzetüket.
– Sok a munka, nemcsak a tábor szervezésével, de a tábor ideje alatt is, de sokan várják évről évre, és végül jó látni annak lelki és gyakorlati hozadékát. Azt, hogy a gyerme­kek, a fiatalok érzelmi intelligenciája fejlődik az itt töltött idő alatt, megtanulnak figyelni egymásra, és hogy a tábornak mindenki számára van üzenete, tanulsága. Tanulnak azok is, akik a történeteket átadják, és azok is, akiknek átadják – összegzett Tordai tiszteletes, hozzáfűzve, hogy a baróti református egyházközségben a nyári programok folytatódnak: a kórustagok közös kirándulásra indulnak, augusztus 14–18. között Nagyenyeden kerül sor egy Erdély-szintű ifjúsági találkozóra, melyre Erdővidékről már 43-an jelezték részvételi szándékukat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük