Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Túrák és szépségverseny

Túrák és szépségverseny Kultúra

Péntek délután mintegy száz résztvevővel kezdődött Bálványosfürdőn a László Kálmán Gombászegyesület 17. nemzetközi gombásztábora és konferenciája. Keddig előadások, filmek, kiállítások, versenyek, játékok várják a négy nemzedékből és az egész magyar nyelvterületről, de Ausztriából, Németországból, Svájcból és Hollandiából is verbuválódott érdeklődőket, résztvevőket.

A gombásztúrák mellett gombaszépségversenyt szerveznek, ugyanakkor nemcsak a környék, de más vidéken is szedhető gombákkal kapcsolatos érdekességekkel, hasznos tudnivalókkal is traktálják a résztvevőket. Holnap adják át a Pázmány Dénes- és a Veress Magda-díjat.

– A mostani tábor és konferencia egyben előzetese a megyei tanáccsal közösen szervezendő nemzetközi gombászkongresszusnak, melyre a bálványosi Grand Hotelben kerül sor jövő ősszel, s melyre főleg nyugat- és észak-európai résztvevőket, a világ kiváló szakembereit várjuk. Fontosnak tartjuk, hogy sepsiszentgyörgyi, országos szintű szakmai társulat eredményei révén megfelelőképp képviseljük és népszerűsítsük Székelyföldet – tájékoztatott dr. Zsigmond Győző egyetemi tanár, az egyesület elnöke.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük