Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tudnak újat nyújtani

Tudnak újat nyújtani Kultúra

Már a honfoglalás korában ismert volt, aztán a reneszánsz kor olasz, majd a barokk francia viseletében tobzódtak a finom kézimunkák. Mindezekről a csipketörténeti mozzanatokról azon a kiállításon hallhattunk, amely pénteken nyílt meg a Kónya Ádám Művelődési Házban. A különféle szerepeket betöltő csipke-remekek tárlata a Fürge ujjak kézimunkakör 9. születésnapja mellé is felkiáltójelet tett.
Dulányi Aladár, a kultúrház igazgatójának köszöntője után Gábor Éva csoportvezető tekintette át a baráti társaságként is működő kör alakulásának történetét.
„Kilenc éve nyolc taggal indult a kézimunkakör, ma a nagykönyv 67 beiratkozott tagot tart számon, közülük 38-an aktívak. Közösségben élni és dolgozni valami magasságos erőt jelent” – mondta, majd Vajda Annának adta át a szót, aki a csipkék történetét foglalta össze röviden, egyben szemléltetve is a nagyon sokféle technikával készülő, áttört kézimunkafajtákat. Hiszen van varrott, horgolt, vert és kötött, minőségét mindig a megmunkálás finomsága adja; minél vékonyabb a cérna, amiből készül, illetve a tű vagy horgolótű, amit használnak, annál értékesebb a végeredmény. A kiállítás november 8-ig látogatható.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük