Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Terítéken a diákok jogai

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) LEGIT kampányát ismertette Balogh Virág, a szervezet képzőcsapatának tagja az Őszi Sokadalom ifjúsági terén. A beszélgetésen, amelyet Szöllősi Tamás, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke moderált, szó esett a tanügy jelenlegi és tíz évvel korábbi helyzetéről, illetve a jó tanár–diák viszony fontosságáról is.

A MAKOSZ, amely 16 megye diákszervezeteit képviseli, az Oktatási Minisztérium által kiadott Tanulói Statútum népszerűsítése céljából indította útjára a LEGIT kampányt. Az említett dokumentum a diákok jogait és kötelezettségeit tartalmazza, viszont szinte egyáltalán nem ismert az érintettek körében. A szervezők célja, hogy a diákok, tanárok és szülők egyaránt megismerjék a statútum tartalmát, mivel úgy vélik, hogy egy minőségi oktatási rendszerhez mindhárom szereplőre szükség van.
A beszélgetés során szó esett az iskolák állapotáról és felszereltségéről is. Balogh Virág tapasztalatai szerint kisebb településeken gördülékenyebben folyik az iskolák felújítása, és általában véve jobbak a körülmények, mint a nagyvárosi iskolákban. Ezzel kapcsolatban Szöllősi Tamás saját iskolája, a Nagy Mózes Elméleti Líceum példáját hozta fel, ahol már egy évtizeddel korábban is jól felszerelt osztálytermek és fejlett technikai eszközök álltak rendelkezésre, azóta pedig további fejlesztések történtek.
A MAKOSZ álláspontja szerint egy jó oktatási rendszerhez elengedhetetlen a megfelelő tanár-diák kapcsolat. A szülő után a tanár az, aki leginkább hatással van a diák nevelésére, fejlődésére, ezért fontos, hogy a két fél között kölcsönös tiszteleten alapuló partneri viszony legyen. Balogh Virág szerint ennek az alapja a kommunikáció és nyitottság mindkét fél részéről.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 5., 9:31
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Az isiben kellene ezt népszerűsíteni! Modern világunkban a diák nem tudja hol a határ! A másik észrevétel, h a rmdsz körüli sulikban NMG,GÁMOK minden új és szép a többi sulikban a 70 es évek szintjén vannak! Meszeléssel jobban állnak ott legutóbb 10-15 évvel ezelőtt meszeltek de a szekrényeket akkor sem vették félre spórlásból! Éljen a ma kosz és minden olyan szervezet akik beszélnek, de tenni nem tesznek semmiért!