Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szombaton Burrogtató

Szombaton Burrogtató Kultúra

Szeptember 15-én, szombaton rendezik meg a Haszmann Pál Múzeumban a Csernátoni Burrogtatót, a hatodik éve útjára indított gépésztalálkozót.
A múzeum munkatársai, magyarországi és hazai gépészszakemberek közreműködésével, egész napos programot kínálnak, az egész család számára elfoglaltságot biztosítva. Idén minden eddiginél több traktort láthatnak az érdeklődők, a megyéből és ezen belül a nagyközségből is többen bejelentkeztek már, osztották meg lapunkkal a szervezők, akik közel harminc veterántraktorra számítanak, amelyek 14 órakor felvonulnak Csernáton központjában.
Az idén 45 éves múzeum intézménytörténeti kiállítását Var­gha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója nyitja meg, emellett az első alkalommal felállítandó nagyszínpadon 16 órától a Pakó András Férfi Dalcsoport, Gergely Tamás és barátai, Sipos Barbara és Sipos Sándor szólisták előadását, Heinczinger Mika és Fülöp Zoltán zenés irodalmi műsorát, továbbá a Perkő Néptáncegyüttes produkcióját láthatják a jelenlévők. A 19 órakor esedékes tombolahúzást, melyen 45 díjat sorsolnak ki, JUST-koncert követi. Emellett a múzeumkertben lesz cséplésbemutató, kézműves-foglalkozások, népi gyermekjátékok, a Bod Péter Tanítóképző pedig villámcsődületet rendez.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük