Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szociopoly

Ma 18 órától rendhagyó színházi esemény keretében, a magyarországi Mentőcsónak Egység és Gyerekesély Egyesület Szociopoly című, interaktív színházi társasjátékába lehet bekapcsolódni Sepsiszentgyörgyön, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. Kedd délután a Székely Mikó Kollégium, illetve a Református Kollégium diákjai is kipróbálhatják.

A Magyarországon 2010-ben alapított egyesület fő célja a gyerekek életesélyeinek javítása és a gyerekszegénység újratermelődésének megakadályozása. A Mentőcsónak Egység egy független színházi társulat, amely időszerű társadalmi kérdések színházi jellegű tematizálásával foglalkozik. Kezdeményezéseik során olyan társadalmi gondokat feszegetnek, mint az előítéletesség, a mélyszegénység, a rasszizmus, a menekültkérdés és a kivándorlás.

A két egyesület közreműködésében létrejött Szociopoly című előadás egy, a maga nemében újszerű kezdeményezés, amely a színházi drámát és a társasjátékot ötvözve a mai magyarországi mélyszegénység világába nyújt betekintést. Arra hívja a nézőt, hogy maga is átélje, megtapasztalja, ne csak kívülről szemlélje, milyen segélyből, családi pótlékból, gyesből, alkalmi munkából tengődni a mindennapokban. A játék által megteremtett valóságban mindenki szegény lesz egy–két órára, és a saját bőrén érezheti a kirekesztődés szorítását.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük