Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szeptemberfeszt Torján

Szeptemberfeszt Torján Kultúra

A hétvégén ünneplik Torja első írásos említésének 710. évfordulóját. A tizennegyedik alkalommal tető alá hozott falunapokon megtartják a hagyományossá vált Nemzetközi Gasztronómiai Versenyt is.

Szeptember 9-én, szombaton délelőtt a felújított házasságkötő-terem avatását ejtik meg, 11.30-kor a kultúrotthonban lesz az ünnepélyes megnyitó, amin fellép a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának mazsorettcsoportja, megáldják az újszülötteket az Életfánál, és megtartják a 18 éves fiatalok nagykorúsítási ünnepségét.

Délután egy órakor kezdődik a főzőverseny, és ezzel párhuzamosan a helybeliek ismét nekigyürkőznek, és elkészítik a 2008-ban világrekordot döntő, székely feltűrt túróspuliszkát, amiből idén hatvanméteres készül. A főzőverseny zsűrizése 15.30-kor lesz, 16 órakor színpadra lépnek a torjai iskolások, amit 17 órakor az éltanulók, 18 órától pedig a főzőverseny díjazása követ. Este Bettina és az Insect lép színpadra, majd Tomy és zenekara zenéli végig az utcabált. Vasárnap 8.30 és 10 óra között jurtát állítanak a sportcsarnok melletti téren, majd 11 órakor a helybéliek zenés–lovas–huszáros felvonulása után a Mária-kápolnában ünnepi búcsús szentmisén vesznek részt. Délután 3 órakor a Bálványos Fiai Hagyomány­őrző Egyesület tagjai kézműves-bemutatót, -vásárt, játszóházat és íjászbemutatót tartanak, majd 18.20-tól a színpadra lépnek a Kicsi Góbék, a Desperado, a Bagossy Brothers Company, majd 22.30-tól tűzijáték zárja a rendezvényt. A falunapok teljes programja alatt látogatható a mezőgazdasági terménykiállítás.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük