Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rendkívüli könyvbemutató

A kisstílűségen kívül egyetlen dologban üti a világszínvonalat Sepsiszentgyörgy: a vesebetegek ellátásában – vélekedik B. Kovács András. Lapunk külső munkatársa, aki az utóbbi időben félévente tesz le egy-egy könyvet az asztalra, most a Második életem – szervátültetettek és orvosaik vallomásai címmel írt riportfüzetet, amely minden szempontból rendkívüli.

Az íráscsokor olyan emberekről szól, akik gyakorlatilag újraszülettek, rendkívüli a helyszín is, ahol bemutatják (dr. Ivácson Zsófia Iorga utcai magánrendelője, a Multitrans bejáratával szemben), és mindenképpen rendkívülinek nevezhető az időpont is: szerda délután három óra. Dr. Ivácson szerint elsősorban a páciensekre vannak tekintettel, hiszen nekik szól az írás is, ezért a bemutató egybeesik a veseátültetettek rendes havi találkozójával – mert ilyen is van.
– Itt Romániában párját ritkító esettel állunk szemben: privatizálták az egészségügyi ellátás egy szegmensét úgy, hogy az szerződésben maradt az országos egészségbiztosító pénztárral. Az eredmény lenyűgöző: olyan ellátás van, hogy az a világ legfejlettebb országaiban is megállná a helyét. Persze, kellett ehhez egy kiváló orvos, aki lelkiismeretes munkával, a semmiből kiépítette ezt a rendszert, és – néha erején felül – a páciensek utólagos gondozására is figyel – mondja B. Kovács András.
Bár nem szeretnének „nagy felhajtást csinálni”, a bemutatón szeretettel látnak minden érdeklődőt, aki megismerkedne, elbeszélgetne azokkal az emberekkel, akik kaptak egy második esélyt, és akik ennek megfelelően megbecsülik, értékelik minden napjukat, s akik – mint B. Kovács mondja – valamennyiünknek példát mutathatnak, hogy miként kell élni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük