Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Reformkori hevületben

Reformkori hevületben Kultúra

A nagy korjelenségeket ábrázoló dokumentarista publicisztikáit talán többen ismerik, mint az utóbbi három évben újra megtalált lírai énjének írásait, ám ő boldog ezen a régi-új úton, melynek újabb mérföldköve a Széthulló Erdélyem begyűjtöm című kötet. Kovács András munkatársunkkal, alias Kolozsvári Andrással új, a tavalyi év végén megjelent harmadik verseskötetének bemutatóján találkoztunk tegnap a szentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében.

Azért Kolozsvári András néven ír verset, hogy az áthallásokat kizárja, az irodalomban ugyanis Kovács András Ferenc révén foglalt volt a neve – magyarázta elöljáróban a név eredetét a szerző. A könyvbemutató helyszíne sem véletlen, hiszen a romboló istentelenségben, ateista légkörben felnőtt költő az unitárius egyház tagja lett, mikor belátta, hogy „zseniális a vallás, pulzáló sejtelem,/ Berendezhető szállás/ Hitté lett értelem” (a Kvantumfizika c. versből).

Már a hetvenes évek végén, brassói tanár korában, a dühöngő kommunizmusban próbálgatta költői vénáját. Ha e korai versek – önfeljelentések – elcsángáltak volna valamerre, bizony börtön vagy talán rosszabb is következhetett volna, ám annak ellenére, hogy a Korunknál Hajdú Győző mondott rájuk ítéletet (nyilván, hogy nem jelenhetnek meg), a retorziók elmaradtak. Viszont akkor került lába alá az újságírói pálya, mesélt az előzményekről a könyvbemutatón a szerző. Negyven éves publicisztikai tevékenység után „öröm volt visszatérni a formához. A pályám megfutottam, addig írok verset, amíg lehet, egyszer úgyis kifullad e lendület.”

– Mindig is érezhető volt a riportkötetekben a költő: a tömörség, a sűrítés, a célratörés – mondta a rendezvény házigazdája, Kovács István unitárius lelkész, aki a versek „reformkori” heroizmusát, a sorsvállalás, a közösségi aspirációk megfogalmazását tette szóvá. Ahogy azt be is vallja a szerző az előszó-versben: „Harminc évig versben, riportba fojtva/ sistergett, de megélt – megélt”.

Vannak dolgok, amiket nem lehet nem megírni, annál is inkább, hogy „a befelé forduló posztmodern termékenysége a kimerülés folyamatát éli, a lírában is sokkal nagyobb társadalmi érzékenységre van szükség – vallja Kolozsvári András a könyv borítóján. (…) Egyetlen sorommal, egyetlen képemmel sem akarom elleplezni, kikhez kötődöm, és azt sem, hogyan.” A székelységet is felvállalja, ha stigma az, hogy székely költő, hát viseli, ugyanakkor nyilván magyar is. Ám a kötetben a társélményt meglobogtató szerelmes versek és a természetélményt kimerevítő pillanatfotók is helyet kaptak, a függelékben pedig a korai versek is olvashatók.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük