Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pörgő évad

Pörgő évad Kultúra

Minden szempontból színes és tartalmas évadot tudhat maga mögött a Háromszék Táncegyüttes. Az egyik legnépszerűbb hazai hivatásos társulat a 2017/2018-as szezonban két bemutatóval várta közönségét, illetve összesen 85 alkalommal állt színpadra Erdély és Magyarország különböző településein.

Szabadtéri évadnyitó
Szeptember 8-án Sepsiszentgyörgy főterén tartotta hivatalos évadnyitóját a Háromszék Táncegyüttes. Az esemény keretében a Furik Rita által rendezett, Az én mesém című produkciót nézhették meg az érdeklődők.
A nagysikerű gyermekelőadást 2014-ben mutatta be a társulat, azóta Erdély összes nagyvárosában és számos szórványtelepülésen, illetve Felvidéken és Magyarországon is több ízben látható volt a népszerű produkció. A táncmesét összesen 85 alkalommal nézhették meg az érdeklődők, ráadásul 2017 májusában az Egyesült Királyságban is bemutatkozhatott vele az együttes. Fontos hangsúlyozni, hogy a szeptember 8-i évadnyitó előadás egyben búcsúztató is volt, hiszen ez alkalommal utolsó ízben láthatták a sepsiszentgyörgyiek.

Csillagösvény népe
A 2017-es Székely Vágtán zajlott ősbemutató után, szeptember 27-én színháztermi változatban is bemutatták az Orza Călin rendezte Csillagösvény népe című előadást.
Őseink szervesen éltek a teremtett világban istentudatú, nyíltszívű, életerős népként. Ezt őrzik meséink, regéink, énekeink, imádságaink, a Föld, a Nap, a Hold, a Csillagok és a Tejút. Tágabb környezetünk, a földi lét színterei, a keleti puszták, a Kárpát-medence, benne Székelyföld mind-mind szakrális szálláshelyeink, amelyek éltetik, táplálják a velük szoros kapcsolatot tartókat. Mindezek megidézéséhez tekintetünket fölfelé, a csillagösvényig emeljük. Az előadás iránytűje az égi térképek rejtett idejét, a mitikus totemek helyét kutatja. A Fehér ló, a Csodaszarvas, a Turul és a Griff a mondai-népi hagyomány bölcsességével értelmezi az írott történelmet.

AranyAsszonyok
Az idei évad második bemutatóját 2018. március 20-án tartotta a Háromszék Táncegyüttes. A rituális folklórelőadásként számon tartott AranyAsszonyok című produkciót Furik Rita rendezésében láthatta a sepsiszentgyörgyi közönség.
„…Szokták mondani, hogy a nők összeálltak, és együtt karikáztak. A körtánc maga a szertartás, amit a nők ősidők óta maguknak tartottak, amikor még a mulatozás is rituálé volt – hiszen az idő múlatása arra alkalom, hogy a Jóistennel legyünk együtt. Mi ebből indultunk ki: a körkörösségből” (Furik Rita)
Az évad során bemutatott két produkció mellett a Háromszék Táncegyüttes további előadásokat is műsoron tartott. Így az elmúlt 11 hónapban többek közt A banda, a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, a Mundruc, a Szerencsekrajcár, illetve a már említett Az én mesém című produkciókat is láthatták az erdélyi, valamint a magyarországi nézők.
A 2017/2018-as szezonban a társulat összesen 31 alkalommal lépett a helyi Háromszék Táncstúdió színpadára, ezzel párhuzamosan további 47 hazai településen is bemutatta a különböző produkcióit. A belföldi fellépések mellett összesen 7 ízben lépte át az országhatárt, ezek közül 3 alkalommal egy-egy hosszabb magyarországi turné keretében.
A különböző turnékkal, vendégjátékokkal és kiszállásokkal párhuzamosan a társulat több erdélyi és külföldi rendezvény lebonyolításában is aktív szerepet vállalt. Így többek közt az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának 13. kiadásán (Nagyváradon), a 29. Sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozón, a magyar kultúra napjára szervezett ünnepségen (Sepsiszentgyörgyön), illetve a IV. Székely Fesztiválon (Budapesten) is részt vettek az együttes tagjai.
Hasonlóan intenzív volt a szezon a különböző szakmai versenyek és megmérettetések tekintetében is. Szép eredményt ért el például Lukács Tamás László, az együttes táncosa, aki a 2017. november 11-én tartott IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny keretében A legényes újraalkotója címet szerezte meg. Ugyancsak nagy elismerést jelent a Melles Endre tánckarvezető által hazahozott, Az év legényes táncosa cím is, amelyet az áprilisban Budapesten tartott Tedd ki a pontot! elnevezésű XXI. Nemzetközi Legényesversenyen érdemelt ki. És végül, ismételten Melles Endre, valamint a Háromszék Táncegyüttes férfitáncosainak munkáját dicséri az az Orsovszky István koreográfusi különdíj is, amelyet a fiúk a 28. Zalai Kamaratánc Fesztiválon, a RITKA című koreográfiával nyertek el. A megmérettetésen Gidró Roland, Lukács Tamás, Márton Csaba, Pável Hunor Mihály, Portik Norbert és Szvinyuk Sándor táncosok vettek részt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 19., 8:39
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Miért kell mindent „pörgetni”? Így szegényedik a nyelvünk.
    „pörgős” szinonimái:
    erőteljes, tüzes, friss, élénk, mozgékony, virgonc, izgő-mozgó, nyüzsgő, serény, pezsgő, eleven, dinamikus, lendületes, vérmes, agilis, lelkes, nyughatatlan, életteli, fáradhatatlan, tevékeny, izgága, éber, energikus, örökmozgó, buzgó, tetterős, élő, motivált, elszánt, vérpezsdítő, igyekvő
    + !
    eseménydús, aktív, élénk, fordulatos, mozgalmas, kalandos, élményekkel teli