Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Önfeladás nélkül

Önfeladás nélkül Kultúra

Az M Studio Mozgásszínház kedden este mutatta be Jóemberek című legújabb előadását, mely a rendező, Bezsán Noémi előzetes tájékoztatása szerint, valóban a mozgásra helyezte a hangsúlyt. Olyannyira, hogy ez a különben kitűnő fizikai erőnlétnek örvendő színészektől is többletmunkát és erőfeszítést követelt.

A magányos egyénnek nem kell alkalmazkodnia, viszont miután egy párkapcsolat, közösség részévé válik, ez megváltozik. Kisebb-nagyobb súrlódások óhatatlanul előfordulnak majd, éppen ezért az együttélés és munkálkodás minősége azon múlik, hogyan tudja ezeket kezelni. Képes-e a másik igényeit, érzésvilágát, gondolatait, szokásait megérteni, és bizonyos mértékig elfogadni? Mert ha nem, akkor kibékíthetetlen, idővel elmélyülő és végül tragédiához vezető ellentétek is keletkezhetnek. Azonban az alkalmazkodásnak is megvan a határa, melyet ha túlléptünk, az már önfeladásba csap át. És az igazi nehézség éppen abban rejlik, hogy egyéniségünket megtartva tudjuk ezt megtenni.
Mindezek a gondolatok előadásközben fogalmazódtak meg bennem, mert az Ádám Rebeka zenéjére, Ádám Julcsi és Ferencz Áron közreműködésével, Kiss Zsuzsanna jelmezeiben, Bezsán Noémi elképzelése szerint mozgó, táncoló társulat színpadi játéka ezt sugallta. Pedig nagyon nehéz szavak nélkül érzelmeket és gondolatokat közvetíteni. Nekik viszont sikerült

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük