Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nincs omlásveszély

Nincs omlásveszély Kultúra

Az európai értékként nyilvántartott segesvári vár falának omlása aggodalmakat ébresztett saját épített örökségünk sorsát illetően is. Ennek jelenlegi állapotáról Bordi Zsigmond Lorándot, a Kovászna megyei Művelődési Igazgatóság munkatársát kérdeztük.
Elmondta, jelenleg a szacsvai templom tekinthető a legveszélyeztetettebb állapotban levő műemléknek, ugyanis a gombafertőzés megtámadta a padlózatát és a falakra is átterjedt. A fertőzött faanyagot és vakolatot eltávolították, így derült ki, hogy a falazatban nagyméretű repedések jelentek meg, amelyek az épület stabilitását is veszélyeztetik. Most szünetelnek a munkálatok, szükséges a fal huzamosabb szellőzése is. Amennyiben meglesz a felújítási munkálatokra szükséges pénz (az eddigieket a rétyi önkormányzat és a megyei tanács finanszírozta), itt is folytatódhat a renoválás.
Noha a megyei Művelődési Igazgatóság folyamatosan ellenőrzi a műemlékek (és emlékművek) állapotát, az esetleges veszélyeztetettséget a tulajdonosoknak is kellene jelezniük, de erre nem mindig kerül sor, több okból. Ha megtennék, az igazgatóság helyszíni szemléje után sor kerülhet a felújítási (vagy állagmegőrzési) munkálatokra. Az ehhez kellő terveket, amelyek tartalmazzák a beavatkozás szükségességét alátámasztó tanulmányt is, csak akkreditált építészek készíthetik el. A tanulmányokat viszont a fenntartók (többnyire a helyi polgármesteri hivatalok vagy egyházak) a saját költségükön kellene elvégeztessék. Ráadásul a megyében kevés az ilyen a munkára felhatalmazott szakember, jelenleg csak Benczédi Sándor, Fekete Márta és Bodor Csaba műépítészek jogosultak erre.
Műemlék elhanyagolásáért jelenleg az ACR ellen folyik büntetőeljárás, mert a tulajdonában levő szentgyörgyi, volt vágóhídi épület vészesen elhanyagolt állapotban található. A megsemmisülés fenyegeti, ha a közeljövőben nem fognak neki legalább az állagmegőrzésnek.
A műemlékek felújítási munkálatainak java része pályázatokból valósul meg. A Székely Nemzeti Múzeum, a dálnoki református és a nagyajtai unitárius templom esetében az európai uniós pénzeket már meg is ítélték, a pályázók fellebbeztek a szentgyörgyi református vártemplom esetében, illetve a kantai minorita rendház, az kézdivásárhelyi egykori katonaiskola nem teljesítette a szükséges pontszámot – közölte Bordi Zsigmond Loránd.
A magyarországi Teleki Alapítvány támogatásával pályázati pénzekből is kivitelezhetőek a műemlékfelújítások, bizonyítják a feldobolyi református és a kökösi unitárius templomnál folyó jelenlegi munkálatok.
Nálunk nincs olyan templom, mely híveinek elvándorlása, kihalása miatt lenne pusztulófélben, csak a Márkosfalvába olvadt Mátisfalva református temploma van pillanatnyilag használaton kívül, de egyre jellemzőbb, hogy azokat (anyaországi) kulturális egyesületek próbálják kibérelni és turisztikai célokra hasznosítani (legutóbb például a mátisfalvi református templom iránt volt ilyen jellegű érdeklődés) – mondta a Művelődési Igazgatóság szakembere.
Csurran-cseppen tehát pénz, de mégiscsak a közösség fennállása (lenne) az épített örökség megőrzésének a legjobb biztosítéka.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 14., 20:32
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Kezdivasarhely polgarmesteri hivatala csodbe jutott a megemelt fizetesek miatt? Mi mas lehet a magyarazatt,ha nincs egy par lejuk hogy a Kaszarnya epuletere vegyenek 1-egy-meter csovet-csatorna-inkabb mossa a viz a teglafalat.Az epitett oroksegunket elakarjatok tuntetni vegleg,MIERT??????

  • User
    Dátum: 2019. október 15., 12:12
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Általában miért van elhanyagolva a középkori régészet Háromszék szinten. Lásd a volt udvarhelyszéki területen eszközölt gazdag feltárási munkálatokat.