A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Michelangelo, az egyetlen

Michelangelo, az egyetlen Kultúra

A nyári szünet után a Bod Péter Megyei Könyvtárban folytatódik Reisinger János irodalomtörténész neves festményeket, illetve életműveket elemző sorozata. „Ha az emberi történelem hatezer évéből csak egy művészt kellene kiemelni, az Michelangelo lenne” – mondta az előadó, nem is csoda hát, hogy tele volt a terem a szeptember 27-i előadásán.

Nyolcvankilenc évet élt (1476–1564), de még halála előtt 6 nappal is egy pietán dolgozott. Négy művészeti ágban alkotott kiválót: mint szobrász verhetetlen, de nagyszerű festő is volt, inkább freskófestő, a két legnagyobb alkotása, a Teremtés-sorozat és az Utolsó ítélet a világ négy legnézettebb képe között szerepel.
Építészként a római Szent Péter-teret tervezte meg, de erődítményeket is épített, például Firenze védfalait úgy tervezte meg, hogy ne lehessen össztüzet nyitni rájuk. Kevésbé ismerik költőként, pedig csodálatos szonetteket írt szerelmi témákról, és Krisztusról írt versei a legszebbek közül valók – emelte ki az irodalomtörténész.
Édesapja őt illető nagy várakozásait jellemzi a névadás is, hiszen neve jelentése Mihály arkangyal. Már ötévesen kiütközött nagy rajztehetsége, 13 évesen önálló utakra lépett. Egész életében egyedül élt, egyrészt mert egy gyerekkorában kapott ökölcsapás folytán orra teljesen széttört, és ez nem tett jót férfiúi vonzerejének, másrészt viszont művészetébe volt szerelmes.
A világsikert hozó Pietát (a keresztről levett fiát ölében tartó Szűz­anyát) Rómában faragta 24–25 éves korában. Az csak technikai részlet, hogy a szobrokhoz való márványtömbök kiválasztása igen hosszadalmas folyamat volt és sokba került. Mióta egy zavart elméjű ausztrál geológus, a magyar származású Tóth László kalapáccsal támadt a szoborra, azóta törhetetlen üvegfal védi a római Szent Péter-székesegyházban – ilyen kis kuriózumoknak is tudója az előadó.
Az ötméteres, hattonnás Dávid-szobra szakít az addigi ábrázolási hagyományokkal, a legtöbbször karddal, netán ellensége levágott fejével megjelenített ifjúval. Két szobrász előzőleg elrontotta már a kőtömböt, egy ilyen másodkézből kapott kőből sikerült ezt a remeket megalkotni Michelangelónak. Michelangelo szobra azt az éles figyelmet, azt a feszült figyelemmel teli pillanatot ábrázolja, amely megelőzi a parittyakő elrepítését, mellyel megöli Góliátot.
A Dávid faragása közben alkotja meg a bruges-i Madonnát. A kompozícióban a kis Jézus mintha készülne ülő anyjától elmenni, bár még fogja a kezét. Máriát a Bibliával a kezében ábrázolja, belenyugvó szomorúsággal. A szülői gondoskodás, ugyanakkor az elengedni tudás csodálatos ábrázolása.
1505-ben kapja meg a megbízatást II. Gyula pápától, aki a síremléke megtervezését kérte Michelangelótól. Ő 40 alakkal képzelte el azt, ebből az elkészült Mózes az egyik nagy mű. Mikor a pápa tíz év múlva meghalt, az örökösökkel folytatott hosszas vita következett, így 1545-ben fejezte be.
Furcsa lehet szarvval való ábrázolása, ennek az a magyarázata, hogy a héber nyelvben a fénylő arccal kifejezést is ugyanúgy mondják, mint a szarvval-t, vagyis egy homonimát fordítottak rosszul. (Mózes ugyanis átszellemült, fényes arccal jött le a Sínai-hegyről Istennel való találkozása után).
Reisinger szerint Michelangelo fő műve nem a legnépszerűbb szobrai között keresendő, erre a címre a négyalakos firenzei Pietának nevezett kompozíció érdemes, melyet saját síremlékére szánt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.