Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megsokszorozott világok

Megsokszorozott világok Kultúra

Ismét eseménydús hétvége lesz a megyeközpontban, hiszen zajlik az őszi vásár, ugyanakkor a fotózást életformaként megélőknek bajosan lehet mást választani, mint a 3. Székelyföldi Fotobiennáléhoz kapcsolódó eseményeket. Kiállítások, műhelymunkák teszik még izgalmasabbá a verseny eredményének szombaton délutáni kihirdetését.

A Hargita, Maros és Kovászna megyei tanácsok, illetve művelődési központok által menedzselt biennáléra idén három kategóriában várták a fotókat, s ahogy az lenni szokott, a nyílt mezőnyben volt a legtöbb dolguk a bírálóknak, de a Mozgás kategóriában és a Kenyér témában is sokat kellett vitatkozni a kiválasztottak névsorán.

Ha az első pályázati kiírásra (2013-ban) 4 országból 85 alkotótól 881 munka érkezett be, két évvel ezelőtt már 18 országból 149 fotóstól 1538 alkotás, idén 17 országból 282 művészfotós 1507 műve közül kellett a díjazottakat kiválasztani az elismert nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűrinek. (Annyit már tudni lehet, hogy a díjazottak között háromszéki fotósok is vannak.)

Szombaton 15 órától a Székelyföldi Fotóklubok Szemléje, kiállításmegnyitó, Sepsiszentgyörgy főterén, a Tamási Áron Színházban 17 órától kerül sor a díjátadó gálára, majd a helyi zenészek legjobbjaiból ötön lépnek fel a Malteregónak nevezett felállásban. A koncert érdekessége, hogy zenei váza a biennáléra érkezett alkotásokból inspirálódott. 19 órától nyitják meg az Erdélyi Művészeti Központban a biennáléra érkezett 100 legjobb fotóból összeállított tárlatot.

Még izgalmasabbnak ígérkeznek azok a műhelymunkák, melyeket a pályázati témákhoz kapcsolódva tartanak a meghívottak, minden bizonnyal a tavalyihoz hasonló sikerrel. Előtte azonban szombaton a Székely Mikó Kollégium dísztermében délelőtt 10 és 12 óra között lesz egy elméleti megalapozása a későbbi gyakorlatnak, az előadók: Eifert János AFIAP- és zsűritag és Eberhard Schuy Canon-nagykövet. Eifert szombaton és vasárnap a mozgásfotózáshoz kapcsolódva a M-Studió táncművészeinek és a Százlábúak együttes néptáncosainak mozdulatait képezi le, Eberhard témája  szombaton a reklám- és tárgyfotózás (a főszereplő a kenyér), vasárnap a Kastély vendéglőben pedig gasztrofotós tapasztalatait osztja meg. Vasárnap 14 órától Razvan Voiculescu tart vetítettképes előadást három izgalmas projektjéről a Művész moziban. Minden műhelymunkára, valamint a vasárnapi Canon-szervizre, a Canon újdonságainak kipróbálásra is jó regisztrálni.

A pont az i-n a három székely megye 10 fotoklubjának aktív tagjaitól érkezett 155 alkotásból összeállított szabadtéri kiállítás lesz, mely szombattól él, és legalább két hétig meghatározza a főtér hangulatát. A munkákból katalógus is készül, melyet meg lehet vásárolni. A pontos helyszíneket és időpontokat, elérhetőségeket a www.fotobiennale.ro oldalon találják meg az érdekelődők.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások