Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megemlékezés Szárazajtán

Megemlékezés Szárazajtán Kultúra

Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt: a háborúnak, a gyűlöletnek, az ölésnek, a meghalásnak, a gyásznak és a sírásnak (Prédikátor). Tegnap Szá­raz­ajtán a 74 esztendővel ezelőtti szomorú eseményekre és a falu tizenhárom mártírjára emlékeztek.
Szárazajtán nemcsak szörnyű dolgokról, gyűlölettől és gyilkos indulattól vezérelt, szándékos tettekről emlékeztünk – amiről mindenkinek számot kell majd adni –, hanem Isten csodadolgairól, hatalmas cselekedeteiről, megváltó szeretetéről és hűségéről is. Habár ezek a tettek az Istentől eltávolodott, bűnös ember tettei, nem jelenti azt, hogy Isten nem tud róluk; sőt Ő ügyel minden cselekedetre, azaz Ő látja, a színe előtt történik minden. Nem hagyja figyelmen kívül az igazságtalanságot, sőt ítélet nélkül sem: mert minden dolognak eljön az ideje.
1944. szeptember 26-án hajnalban fegyveres önkéntesek a Gavrilă Olteanu által vezetett Iuliu Maniu-gárda oldalán állva összegyűjtötték a faluból a listán szereplőket, az iskolába kísérték, útközben puskatussal ütötték, ott őrizték, megkötözték, és vizes kötéllel verték őket. Majd az iskolaudvarra összegyűjtött falubeliekre géppuskát és golyószórót fogva, szemük láttára 13 személyt végeztek ki, kettőt lefejeztek, a többit fegyverrel lelőtték. Szép Albert, Szép Albertné, Nagy Sándor és testvére, Nagy András, Elekes Lajos, Nagy D. József, Szép Béla, Németh Izsák, Németh Gyula, Szabó Béniám, Gecse Béla, Málnási József és Tamás László vesztette így életét. Szülők siratták gyereküket, feleségek férjüket, gyerekek szüleiket. A holttesteket azonnal el kellett tüntetni, lelkész és harangszó nélkül kellett eltemetni.
Szárazajta nem veszett el, él csendesen, békében, szeretetben. Vigyázz, mert mindennek megszabott ideje van!

Kelemen-Karikás Árpád

(A szerző a falu református lelkipásztora.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük