Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Matektől a mozgásszínházig

Matektől a mozgásszínházig Kultúra

A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház művészeti vezetőjeként tevékenykedő Márton Imola a magát több szinten és helyszínen képző ifjú nemzedék azon tagjai közé tartozik, akik a megszerzett tudást és tapasztalatot itthon, a szülőföldön szeretnék kamatoztatni.

Tartalmas beszélgetésünk során megtudhattuk, hogy 1986-ban született Sepsiszentgyörgyön. A Székely Mikó Kollégium elvégzése után innen a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televíziótudományi Karára került, ahol alapfokú és mesterképzésben részesült, majd elvégezte a Színháztudományi Doktori Iskolát is. A 2011–2013-as időszakban az M Studio Mozgásszínház dramaturgja és közönségszervezője, 2013 és 2015 között a Csokonai Nemzeti Színház dramaturgja Debrecenben, 2014-től pedig a Babeş – Bolyai Tudományegyetem, Színház és Televíziótudományi Karának óraadó tanára, valamint az M Studio Mozgásszínház művészeti vezetője és dramaturgja. Rövid, de tömör bemutatkozása után a kérdéseinkre is készségesen válaszolt.

– Miért választotta a dramaturgiát?

– Elhatározásom érdekes és némiképp váratlan fordulat volt az életemben, hiszen a saját, a szüleim, valamint tanáraim elképzelései szerint egyaránt az alkalmazott matematika terén kellett volna tovább képezzem magam. Ugyanakkor színházba is rendszeresen jártam, ennek hatására pedig tizenegyedikes koromra megszületett bennem az elhatározás, hogy a dramaturgia talán közelebb áll hozzám. Döntésem meghozatalában meghatározó szerepe volt Shakespeare Othello, A velencei Mór című előadásának. A Bocsárdi László által színre vitt dráma indította el ugyanis bennem azokat a lelki folyamatokat, melyek lépteimet végül a dramaturgia világába vezették.

– Mi vonzotta az M Studióhoz?

– Éppen hazalátogattam Budapestről, ahová egy elnyert ösztöndíj jóvoltából kerültem, amikor megjelent a hirdetés, hogy az M Studiónál közönségszervezőt keresnek. Ez nem igazán vonzott, de abban reménykedtem, hogy a társulathoz kerülve tudásomat majd a dramaturgia terén is kamatoztathatom. Miután pedig felvételt nyertem ide, nagy örömömre, ez be is bizonyosodott.

– Később a Csokonai Nemzeti Színháznál dramaturgként dolgozott, mégis visszatért az M Studióhoz. Mi volt ennek az oka? 

– Fél éve dolgoztam a Csokonai Színházban, amikor Uray Péter egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy átvenném-e a társulat vezetését, és én igent mondtam. A szívem és a szakmai kihívás ugyanis egyaránt haza vonzott. 

– Hogyan fér össze a Kolozsváron történő tanítás, az itteni tevékenységgel?

– Egyik sem megy a másik rovására, mert az óráimat tömbösítve, hétvégéken tartom. Kissé fárasztó az utazás és teljesen más jellegű a munka, azonban kedvelem a diákok friss, előítéletektől mentes gondolkodásmódját és tanulhatok is tőlük, ezért szívesen vállalom.

– Mit kell a mozgásszínház fogalom alatt érteni?

– A prózai színházzal szemben, ahol a beszéd a kifejezés eszköze, itt a színész teste válik azzá.

– Melyek a legfontosabb célkitűzései?

– Fenntartani a társulatban az M Studióba vetett hitet, és kíváncsivá tenni az embereket a mozgásszínház nyelvezetére.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük