Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Matektanárnő és fényképész

Matektanárnő és fényképész Kultúra

Szűkösnek bizonyult a kovásznai művelődési ház kiállítóterme a szerdai tárlatnyitón, ahol a csomakőrösi Bende Izabella fotóit mutatták be Utak lélektől lélekig címmel. Az alkotások versek születését is elősegítették.

Bende Izabella matektanárnő a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban, és mint lapunknak elmondta: három éve kezdett el fényképezni. „Nem hobbinak indult a fotózás, de időközben rájöttem, hogy ez számomra egy önkifejezési forma, ezért folytattam. Leg­inkább az apró részleteket örökítem meg, azokat a finom jeleneteket, amik mellett amúgy elmennénk, de érdemes megállni, és rájuk figyelni, rájuk csodálkozni” – mondta.
Fotózása helyszínéül leginkább a csomakőrösi parókia udvara szolgált (lévén Bende Tamás csomakőrösi lelkész neje), és ő maga amatőr alkotásoknak nevezi munkáit, viszont a fényképein nem végez utómunkát, hanem úgy hagyja azokat, ahogy fotós szemmel meglátta. Mint hangsúlyozta, az elején nem gondolta volna, hogy tárlat lesz a munkáiból, mert fotós pályafutása ott kezdődött, hogy az általa készített képeket a közösségi médián osztotta meg, viszont az ott kapott visszajelzések tovább bátorították. „Voltak, akik azt mondták, hogy jobb kedvre derültek a képeimtől, de verseket is ihletett egynéhány felvételem” – mondta, hozzátéve, a továbbiakban mélyíteni szeretné fényképésztudását.
A szerdai tárlatot dr. Kinda István néprajzkutató méltatta. „Bende Izabella kiállításának képkockái a természet örök ciklusáról – kikeletről, pezsgésről, lassú elmúlásról és hibernálásról szólnak. Látszólag, mert a kiállítás címe, az Utak lélektől lélekig mélyebb érzelmeket takar” – fogalmazott. A méltatásban többek között az is elhangzott, hogy a kiállított anyag központi eleme a virág, ezen belül is a tulipánmotívum, ami által a fotós olyan archetipiális jelképet emelt mondanivalója középpontjába, amely a nőiség kifejezője a legősibb időktől kezdve.
A Bende Izabella fotói ihlette versek szerzője Czilli Aranka kovásznai tanárnő. Ezeket Kiss Eszter és Vatány Bíborka diákok szavalták el a közönségnek. Az ünnepi hangulat fokozásaként hegedűjátékot adott elő Váncza Manassé diák, valamint fellépett a Tiszta Szív gyermekkórus is Gyerő Katalin vezetésével.
A július végéig látogatható tárlat fényképei meg is vásárolhatóak, és a befolyt összeget jótékony célra fordítja alkotójuk. Czilli Balázs művelődési igazgató a rendezvényen megjegyezte, talán ez volt a legnépesebb tárlatmegnyitó Kovásznán, amit alátámaszthatunk, hiszen a szó szoros értelmében zsúfolásig telt a terem.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások