Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Márton-napi mulatság

Márton-napi mulatság Kultúra

Nem puszta ténymegállapításból szerepel a tudósításokban, hogy „zsúfolásig telt teremben” zajlott valamely rendezvény, egyszerűen jó látni, ha sikerül sokakat bevonzani egy-egy eseményre. Vasárnap este a kézdivásárhelyi Kosztándi Galéria legszebb arcát mutatta: valóban csordulásig tele volt élettel.

Az Antanténusz Egyesület szervezésében tartottak Márton-napi családos estet, amelyen az egészen pici, karon ülő babáktól egészen a kiskamaszokig vettek részt, szüleik, családtagok kíséretében, együtt énekelve, játszva, táncolva tanultak jeles napjainkról, az azokhoz kötődő hagyományainkról.

A gyerekek – Bakó Fazakas Zsuzsa irányításával – felelevenítették, mit tudnak Szent Mártonról, illetve a Márton-naphoz kötődő hagyományokról, szokásokról, ugyanígy Szent Katalin alakját is megidézték.

Főszerep persze a lúdnak jutott, a dalokban, népi gyerekjátékokban is, de olyan régi falusi szokásokat is elhoztak, mint a tollfosztás vagy kukoricamorzsolás. Bizonyára akadtak olyan gyerekek, akik nem gyakran tapogathatnak meg egy kis kosárnyi tollat vagy morzsolhatnak kukoricát – bár a szülők közül még sokaknak mindez ismerős volt kiskorukban.
Ének, tánc – élő zenére! – jó egyensúlyban váltogatta egymást az elcsendesülős percekkel, ilyen volt az elmaradhatatlan mesemondás is: kicsik és nagyok figyelemmel hallgatták Bodó-Czerék Erikát, aki az emberek irigysége miatt szárnyát vesztett repülő ember viszontagságaival bilincselte le őket.

Táncház, közös kreatívkodás, festés is része volt az estnek, amelyen első pillanattól érződött, hogy itt jó hangulatú, összeszokott közösség tölti együtt az idejét, amely azonban nyitott, és szeretettel vár mindenkit a soron következő rendezvényekre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük