Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lovasszíndarab egy hősről

Lovasszíndarab egy hősről Kultúra

Hétvégén, június 30-án és július 1-én a Nyujtód és Ozsdola közötti mezei út mellett a helyi Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület második alkalommal rendezi meg a Háromszéki lovasnapokat.

A rendezvény a szombaton 15 órakor esedékes ünnepi megnyitóval startol, ezt összetett tereplovasverseny követi, amelyre az érdekeltek 14 órától regisztrálhatnak. A folytatásban hatfogásos erőpróbát rendeznek, a továbbiakban pedig a sasíjászok, a Voltizs lovastornacsapat tagjai, valamint a Lemhény-réti lovastábor résztvevői kápráztatják el a közönséget produkcióikkal. A Burusnyán néptáncegyüttes és a Kicsi Góbék humoristáinak előadásai után az est fénypontjaként az Ugron Orsolya által rendezett Kinizsi Pál – Mátyás király jobbkeze című lovasszíndarabot tekinthetik meg az érdeklődők. Az est utcabállal és tábortűzzel zárul.
Vasárnap a 9 órai ünnepi szentmise után regisztrálhatnak a versenyzők. A lovak kötelező orvosi vizsgálatát követően a székely-, majd sportlovak gyorsasági versenyeinek elő- és döntő futamait, a szervező egyesület kaszkadőr lovasshow-ját, összetett és szekeres ügyességi lóversenyt, rönkhúzóversenyt, a Dance and Shine társastánc-bemutatóját láthatják az érdeklődők, és az Aranyparipa díjat is átadják a szervezők. Az ünnepélyes díjátadót a Pántlika ifjúsági néptánccsoport előadása követi, a rendezvény meglepetés-előadással ér véget.
A gyerekekről sem feledkeztek meg, a legkisebbeket mindkét nap gyereksarok várja, emellett lovagolhatnak, agyagozhatnak, továbbá állatsimogató, légvár és arcfestés is színesíti a rendezvényt. Az elemózsiát szatyrot nyugodtan otthon lehet hagyni, a résztvevők éhüket és szomjukat étkező- és sörsátorban csillapíthatják.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük