Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Koncert volt a javából

Koncert volt a javából Kultúra

Péntek este a kézdivásárhelyi Borudvarban a The Crazy Plumbers és a Background zenekarok adtak fergeteges koncertet.

21 órakor a The Crazy Plumbers tagjai csaptak a húrok közé és szórakoztatták egy órán át kitűnő psychobilly/rockabilly muzsikájukkal a Borudvarban szép számban megjelent közönséget. Repertoárjuk oroszlánrészét 8 Beers című albumuk dalai tették ki, emellett néhány „kihagyhatatlan feldolgozást” is játszottak, illetve négy új dalt is bemutattak. Utóbbiak közül a Grave For Sale (Eladó sírhely) című, lendületes szerzeményt emelném ki, amely eltér az együttes által képviselt zenei világtól.

Tíz órától a Background lépett színpadra. Ők a The Crazy Plumbers-szel ellentétben a feldolgozásokra fektettek hangsúlyt, bár tavaly ősszel egy kitűnő hangzású, thrash metal beütésektől sem mentes heavy metal albumot adtak ki A zene elkísér címmel. A Szomorú vallomás lassan slágerré növi ki magát, személyes kedvencem mégis az albumot nyitó Megváltó helyett, amely úgy vélem, koncertjeik nyitódalaként is megállná helyét. Ambrus Attila gitárszólóit sajnos nem lehetett hallani, ám ez látszólag cseppet sem zavarta a színpad előtt összegyűlt rajongókat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük