Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kő, fa, szárnyaló dal

Kő, fa, szárnyaló dal Kultúra

Kisszámú, de lelkes közönsége volt pénteken este a Háromszék Kamarakórus Fesztivál 17. kiadásának a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban. Az Eufónia Kulturális Egyesület meghívására négy háromszéki illetőségű kórus ünnepelt dallal.

A házigazda Bancea Gábor református lelkész rövid köszöntője és egy ima után a Pro Musica karmestere, Sipos Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket és dalos társait. A karvezető elmondta, a korábbi évekhez képest idén többen lemondták, különböző okok miatt, a meghívást, de reményei szerint a négy megjelent csapat előadásai maradandó élményt nyújtanak a közönségnek. Emlékeztetett, a Pro Musica két olyan szerző dalait is bemutatja, akik emléke előtt idén már tisztelegtek: a nyáron rendeztek rendkívüli hangversenyt Kodály Zoltán halálának 50. és Orbán György születésének 70. évfordulója alkalmából.

Ezek után felcsendült a dal a frissen épült templom andezit oszlopai között, a Pro Musica mellett a Canticorum Szántó Dombora Anna, a Laudate Lőfi Gellért, a Vox Humana Szilágyi Herbert Zsolt karnagy vezetésével teremtett ünnepi hangulatot másfél órányi előadásával.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük