Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiállítás egy gólyapárról

Kiállítás egy gólyapárról Kultúra

A baróti Hoffmann Edit, Erdővidék Múzeumának munkatársa immár 12 éve követi, fotózgatja egy gólyapár hétköznapjait, mely a helybéli művelődési ház kéményén fészkel. Az évek során készült fényképekből most kiállítás nyílt Erdővidék Múzeumában, melyet az érdeklődők május 31-ig látogathatnak meg.

A kiállításmegnyitón Edit elmondta, a gólyapár, Abosa (a hím) és Bejke (a tojó) minden évben elbűvölik őt. Márciusban már alig várja érkezésüket, a fészekben történteket pedig naponta kíséri és dokumentálja egészen augusztus elejéig, ám távozásukat még nem sikerült lencsevégre kapnia. A madarak fészke pont szemben van szobájának ablakával, onnan a fényképeket készíti, miközben a várossal szemközt levő domboldalon a táj évszakonkénti változásait is nyomon követi.
„Március közepétől nap mint nap, minden reggel, valamint délután mondhatni óránként, de úgy is van, hogy tízpercenként ránézek a fészekre. Aki egyszer rákapott erre a megfigyelésre, nem tudja feladni” – mondta. Azt is számon tartotta, melyik évben mikor érkezett meg a gólyapár, a fészekben hány gólyafióka kelt ki, és azokból hányat nevelt fel Abosa és Bejke. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük