Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

KAPUI ÁGOTA, költő (1955–2018)

Abban a rettenetesen agyafúrt világban, amelyben élt 63 évet, már nem tehetett különösebbet KAPUI ÁGOTA, mint hogy végleg kivonul az élők közül; Istenem, az élők közül, a szeretők s a költőt benne és miatta egyre inkább szeretők közül.
Talpcsontig, evezőkig belém irtózó fájdalmak fajtáinak elviselőjeként – sok van ám! – még azt se bírom mondani: kedves! hogy tudtad megtenni? Nem mondhatom, hiszen utolsó sejtemig állítom, hogy soha nem tette volna meg az önpusztítás egyetlen lépését sem. Kifutott a kocsi alóla, véle. És a többi már velünk következik, akik nemcsak költészetében gyönyörködtünk, hanem abban is, ahogy a maga kiszabta úton a teremtés, az alkotás felé fordította ismét a kormánykereket.
Sepsiszentgyörgy egyik nagy asszonya. A költészetét sikerek után, egyik napról a másikra, még annak nem-is-idején, abbahagyta. Huszonöt esztendeig nem írt semmit. Így kerülte el a világ álnokságait. Valamibe beleábrándult, vagy pedig valamiből ki, távolra? Egyik könyvének előszavában kérdeztem magamtól akkor, immár nyilvánosan: hogy tudtad megtenni?
És egymás után jelentek meg könyvei a könnyei után, mert nagyon is könnyes volt az a 25 éven át tapodott ösvény.
Úgy nőtt föl, önmaga magasában közöttünk, hogy csak szeretni tudtuk. 1988-ban kiköltözött családostól Magyarországra, Dabas városkába. Becsülték ott, mi becsültük itthon. És amikor visszavette a tollat a kezébe, kiadói is, olvasói is ünnepelték. Tavaly volt itthon könyvbemutatója Sepsiszentgyörgyön, szülővárosában – alig se fért a közönség a hosszú teremben. Ült mellettem, néha úgy néztem őt magamban meg kollégaként, mint a csodát. Aligha volt a magyar irodalomban, aki fiatalon veti el a remek lantot, aztán 25 év után ismét remekel. El egészen eme június 19-ig, amikor a kocsi négy kereke vetett szakát. Nyugodjék, nyugodjék meg. Szüleit immár ugyan ki tudná megnyugtatni. Mégis, mi vélük együtt is vagyunk. <<
Czegő Zoltán

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások