Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jövőre is Szent György Napok

Megkezdődött Erdély egyik legnépszerűbb városnapi rendezvénysorozata, a Szent György Napok szervezése – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, 2018-ban április 21-29. között kerül sor a város ünnepére.

„Az egyik fő irányvonala a jövő évi Szent György Napoknak az, hogy megpróbálunk sokkal kevesebb rendezvényt szervezni”, emelte ki Antal Árpád. Míg az elmúlt években közel 300 programmal várták az érdeklődőket, a tervek szerint a jövőben ezt lehoznák 200 alá, és keresik a lehetőséget, hogy „nagyobb nevet” is meghívjanak.

A polgármester megjegyezte, minden évben kiértékelik az előző Szent György Napokat, helyszínekre lebontva is, és ami jelen pillanatban biztos, hogy a nagy színpad ugyanott lesz felállítva, mint az idén, megmarad a múzeumkert is, ám a Szent György tér „a rendezetlenség hatását” keltette, ezen szeretnének változtatni. „Semmi nincs kőbe vésve, tehát bármilyen ügyben lehet változtatni, szívesen várjuk a javaslatokat, ötleteket”, szögezte le Antal, aki szerint sok szempont ütközik, a szervezőcsapaton belül is vannak viták.

Meg kell találni azt a középutat is, hogy a Szent György Napok ne váljon egy olyan tömegrendezvénnyé, ami a szentgyörgyieket elkezdi már zavarni, fűzte hozzá a polgármester. „Úgy gondolom, minden évben kell egy kicsit igazítani, egyrészt mert a világ is változik és olyan igények jelentek meg, amire ha külön nem figyelünk oda, akkor elmegyünk mellette, és nem fogunk tudni megfelelő válaszokat adni rá”, jegyezte még meg Antal, aki konzultációt kíván kezdeményezni az iskolák diákszervezeteivel is, hogy lássák, „ők hogyan látják ezt a világot”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük