Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jótékonysági licit is lesz

Jótékonysági licit is lesz Kultúra

Július 19-én, szerdán 18 órától Im Studio néven ritkaságszámba menő fotóstúdió nyílik Kézdivásárhelyen, a 14-es Udvartérben – a Perecvásárhely mellett.

 

A stúdiót két, már eléggé közismert és elismert fiatal fotós, Ignácz Szabolcs és Máthé Zoltán fényképész nyitja, akik úgy döntöttek, az eseményt összekötik egy jótékonysági akcióval: az „egy és fél láb” jelmondat alatt a lapunkban is ismertetett kézdiszentléleki Keresztes Zsolt, alias Kercsó megsegítésére gyűjtenek. Keresztest csontrákkal diagnosztizálták, aztán amputálni kellett a fél lábát. Az Ottobock Genium X3-as protézis megvásárlása nagyon megterhelő családja számára, ebben szeretne besegíteni az Im Studio úgy, hogy a megnyitón árverést tartanak a kiállított képekre, képeslapokra.

– Az ebből befolyó összeget teljes mértékben Keresztes Zsolt támogatására fordítjuk – szögezte le Ignácz.

A kézdivásárhelyi Im Studio a fotózás mellett fotónyomtatással, digitális nyomtatással, névjegykártyák készítésével, szórólapokkal, személyre szabott mágnesekkel és irodai kiegészítőkkel is foglalkozik majd.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 18., 15:50
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Példaértékű mind Szabolcs és Zoltán munkássága és segítőkészsége, mind pedig Zsolt hozzáállása és kitartása.
    Gratulálok nekik!

    PS: Zsolt bélafalvi. Nem pedig kézdiszentléleki.