Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jön a FLOW2!

November 22–26. között rendezik meg a Flow Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál második kiadását, melynek keretében öt vendégelőadásra, az M Studio új produkciójának bemutatójára, fotókiállításra, valamint közönségtalálkozóra is várják az érdeklődőket.

Sepsiszentgyörgyön játszik az athéni Onassis Cultural Centre, a Frenák Pál Társulat, a Gergye Krisztián Társulat, valamint Fehér Ferenc.

A fesztivált Nagy József fotókiállítása nyitja meg november 22-én, 17.30-tól a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A megnyitót követően mutatják be az M Studio legújabb, a To_R című előadását 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. Az előadás rendező-koreográfusa Frenák Pál, aki először dolgozik a társulattal. Frenák Pál 1989-ben alapította első együttesét Franciaországban, majd a Compagnie Pal Frenak-ot fiatal magyar táncosokkal kibővítve, párizsi és budapesti székhellyel működő magyar-francia csapattá alakította. A társulat két előadást is játszik a fesztiválon: november 24-én 19 órától a nő–férfi átjárhatóságát tematizáló faUN című előadást láthatja a közönség a Háromszék Táncstúdióban, november 26-án 20 órától pedig a skandináv mitológiából és a keleti harcművészetekből inspirálódó LUTTE c. produkciót.

November 23-án az athéni Onassis Cultural Centre Dandelion cmű produkciója lesz látható 18 és 20 órától a Tamási Áron Színház nagytermében.

Ugyancsak első alkalommal lesz látható Sepsiszentgyörgyön a budapesti Gergye Krisztián Társulat Aukció című performansza, amelyet november 26-án 18 órától lehet megtekinteni a Háromszék Táncstúdióban. November 25-én 19 órától Fehér Ferenc koreográfus, táncművész legújabb előadását, a The Stationt mutatják be.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük