Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jobbá tenni a világot

Jobbá tenni a világot Kultúra

Sepsibesenyőn gyűltek össze Csaba tengrikút kagánjai és azok népei, augusztus 5–11. között az immár hagyományossá vált Hun táborba. A digitális-detoxikáló tábor minden táborozónak két fontos feladatára hívta fel a figyelmét, arra, hogy feladatunk jobbá tenni a világot, és feladatunk tisztelni azt, aki értünk dolgozik.

Érkezéskor a négy kagán, Csongor, Róbert, Zétény és Zoltán választotta ki a szálláshelyeket, és kezdtek táborépítésbe. A lakósátrak elkészítése után mindenki „kikötötte a lovát”, amit az egész tábor ideje alatt – főleg éjjel – az egész népnek őriznie kellett.
A tábor első vendégei, a Zöld Nap Egyesület tagjai, a hulladékgyűjtés megfelelő módjáról, illetve a komposztálásról tartottak előadást a résztvevőknek. A Ráduly Attila elnök által elmondottakról egy kérdőívet is kitöltöttek, majd Derzsi Katalin egy orosz, egy spanyol és egy örmény önkéntes segítségével a hatágú fonás rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket. Szerdán az Órisápince-tetőt mászta meg a csapat, ahol az ott felállított emlékhelyen a székely nép történelmével ismerkedhettek meg a „hunok”. Az út porát a Besenyői-tóban lemosva, Both László és felesége irányítása alatt rophatták a táncot.
Csütörtökön, a métabajnokság befejezése után, a kálnoki Recsenyédi-testvérek lovasíjász-bemutatóját várta mindenki. Ezúttal Hunor egy nagy meglepetéssel készült, ugyanis lovasíjászedzést tartott a tábor 15 résztvevőjének. A bátor jelentkezők megtapasztalhatták azt, hogy mit jelent a kemény munka, a kitartás, hiszen azokat a mozdulatokat, amiket Hunor és Hanna oly könnyedén bemutattak, nem is volt olyan könnyű megismételni. Az edzés után tartották a bemutatót, ami mint mindig, most is lenyűgözte a táborozókat.
Nemezelés, számháború, hun foci szerepelt a pénteki nap programjában, de a főszerepet egyértelműen a vízi vetélkedők képezték. Vízben szaladásban, kötélhúzásban, házilag készített vitorlás hajó gyorsasági versenyben, vízi virtuskodásban mérték össze erejüket a kagánok népei. A nap és a tábor utolsó nagy próbája az önbizalom-erősítő, kötélhídon való átkelés volt. A táborozók jelentős része szerencsésen átkelt a kifeszített kötélhídon.
Este a tábor kiértékelőjén kiderült, hogy minden kagán és népe nyert valamilyen vetélkedőn, de a tábor igazi nyertese mégis az a hun, akinek önmagát, önmaga kívánságait, kísértéseit sikerült legyőzni. A tábor végére mindenkiben tudatosult, hogy mindannyiunk igazi versenytársa a régi énje, a tegnapi önmaga. Minden nap egy lépést kell tennünk előre, a magasabb szint felé, mert így tudjuk a feladatainkat igazán betölteni. Az sem mellékes eredménye a tábornak, hogy sokan megtanultak róni, vag, aki tudta, gyakorolhatta a rovásírás-tudását.
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített abban, hogy a Hun tábor ebben az évben is megvalósuljon, köszönet a sok jó szóért, a biztatásért és az értünk mondott imákért, köszönet a kétkezi munkáért a felügyelőknek és a szakácsnőknek. Köszönjük azt is, akik anyagiakkal segítették a kivitelezést, kiemelten a Magyar Kormány Bethlen Gábor Alapjának a támogatását.

(Bardócz Csaba lelkipásztor)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük