Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Itthon maradt a kupa

A Mihai Viteazul Líceum csapata nyerte a vasárnapi délutáni döntőn a Saint George City of Debate című akadémiai vitaverseny nagydíját. Ez az első alkalom a rendezvény 12 éves történelmében, hogy a legjobb szónok és a legjobb csapat is a hazaiak közül kerül ki.

A verseny abból áll, hogy meghirdetnek egy kijelentést, amit a „kormányoldal” fenntart, az ellenzék pedig cáfolni igyekszik. Hogy ki lesz a kormány, és ki az ellenzék, azt sorsolják, tehát a zsűri nem azt nézi, „kinek van igaza”, hanem azt, hogy ki milyen érvekkel támasztja alá nézőpontját.

A döntő feladata szerint a kormány be akarta tiltani a nem bankként működő pénzintézeteket (IFN), amelyek ellenőrizetlen körülmények között, óriási kamattal adnak kölcsönt, míg az ellenzék amellett érvelt, hogy ezek hasznosak, és társadalmi igényt elégítenek ki. Öröm volt látni ezeknek a 15–18 éves tanulóknak a felkészültségét, tiszta, logikus, jól felépített érvrendszerét, ahogyan megpróbálták saját álláspontjukat megvédeni. A román parlament – és nem csak – testületileg jöhetne órát venni a gyerekektől!

A versenyt egyébként a kormányoldal nyerte: bebizonyították, hogy „egy olyan országban, ahol a lakosság 44 százaléka funkcionális analfabéta, és képtelen kiszámítani a kamatot”, ott a nem bankszerűen működő pénzintézetek visszaélnek hatalmukkal. A helyzet pikantériája, hogy az esemény főszponzora éppen egy IFN volt, amelynek vezetője figyelemreméltó humorérzékkel hallgatta az érvelést, és adta át a fődíjat annak a csapatnak, amely „bebizonyította”, hogy az ő vállalatát be kellene tiltani.

A legjobb szónok a sepsiszentgyörgyi Mihai Tordai lett. A versenyen 70 csapat vett részt az egész országból.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük