A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Írisz-tábor Kőröspatakon

Írisz-tábor Kőröspatakon Kultúra

Mint minden évben, a Diakónia Alapítvány most is nyári táborba vitte a szentgyörgyi Írisz Házban foglalkoztatott fogyatékkal élő fiatalokat. A kőröspataki Írisz-táborban eltöltött hét nemcsak a kikapcsolódást szolgálja, az értelmes közösségi lét az egymásra figyelés gyakorlására is alkalmat nyújt.

Harminc, helyi fogyatékkal élő, segítőik, valamint a brassói Diakónia Alapítványt képviselő két sérült és kísérőik vesznek részt a szabadidős programokban. Olcsvári Tünde pszichológus, táborszervező elmondta, tematikus napok következnek, bibliai történetek mondanivalóját próbálják meg élményszerűvé tenni, így Mózes, a bizalommal kérő, a jóra nehezen hajló Bálám, Izsák és Rebeka történetének tanulságait, a közönséges ember életében is tetten érhető vonatkozásait is megismerik a fiatalok.
A kézműveskedés sem maradhat ki a programból, s mivel az Írisz Házban a héten kétnapos, akadálymentes hálózatépítő konferenciát szerveznek a fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezeteknek, a messzebbről érkezett és a táborban elszállásolt vendégekkel együtt szerdán nagy közös vacsorát tartanak. Ekkor vendégük lesz az Ürmösi Incze Hunor és Mária néptáncoktató házaspár, így táncház színesíti az amúgy sem egyhangú táborozást. A csütörtök esti tábortűz, pénteki táborzáró ebéd után a fogyatékkal élő fiatalok és az alkalmazottak egyaránt másfél hónapos „vakációra” mennek.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.