Az orosz Elena Ershova előadása osztatlan sikert aratott, a gyerekek sok kérdést tettek fel

A Gyulafehérvári Caritas immár harmadik alkalommal szervezett interkulturális gyermektábort Ozsdolán. A július 9–13. között zajló tábornak 80 résztvevője van, témája a különböző népek, nemzetek és országok megismerése.

Az ozsdolai Kun Kocsárd Általános Iskola udvarán, valamint a helyi sportcsarnokban zajló tábort a helyi, 1–4. osztályosok gyerekeknek szervezték meg, és egyaránt vannak hátrányos helyzetű és jó módban élő résztvevői is.
Péter Szabolcs közösségfejlesztő, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa érdeklődésünkre elmondta: a tematikus táborban –a foci-vb apropóján – minden kis csoport bemutat egy nemzetet, és arról tanul. „Ügyességi vetélkedők vannak, kiscsoportos tevékenységek, kézműves-foglalkozások, és pénteken, a családi napon a gyerekek a szülőknek is bemutatják, hogy mit tanultak. A rendezvény közös bográcsozással zárul” – részletezte a tudnivalókat a szakember.
Ottjártunkkor a Zöld Nap Egyesület orosz majd spanyol önkéntese tartott előadást a szülőföldjéről, a gyerekek mindkét előadást nagy érdeklődéssel figyelték.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

A közös alkotás jegyében

A pulzArt kortárs művészeti fesztivál 6. kiadása, az előzőekhez hasonlóan újból kihozta a művészetet az utcára, a közterekre és falakra. A fesztiválon 35 esemény és 7 workshop zajlott szeptember 13–16. között, 12 különböző helyszínen. Sepsiszentgyörgy főterén 5 féle program, gólyalábazás, óriásbuborék és ledzsonglőr show, 3D-mapping és számos koncert szórakoztatta a gyerekeket, fiatalokat.

Ajánló

SZÍNHÁZ A Tamási Áron Színházban ma és holnap 19 órától a kamarateremben Yasmina Reza: Művészet – a kézdivásárhelyi Városi Színház vendégelőadása tekinthető meg.   MŰVÉSZ MOZI *Ma: 16.45 Luis és a Zűrlények (német animációs vígjáték, r. sz., 86 p.); 17.00 Luis és a Zűrlények (m. sz.); 18.15 Szelíd teremtés (fr. dráma, 160 p.); 19.00 Predator […]

Színpadon a nagy háború

Büszkeség és alázat, vidámság és szomorúság, remény és csüggedtség, öröm és bánat, derű és gyász váltogatták egymást a zene ütemére, kavarogtak a dalban, és keltek életre a táncban Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncegyüttes kedd esti évadnyitó bemutatóján.

Akikre büszkék lehetünk

Hat erdélyit részesített rangos állami kitüntetésben Áder János, Magyarország köztársasági elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a magyarságért vállalt hivatásuk és a közösségért kifejtett tevékenységük elismeréseként. A díjakat a kitüntetettek kedden este vehették át Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán.

A múlt értékei és borzalmai

Serdült Benke Éva legújabb, Gerinceltörésben című könyve a kommunista diktatúra ember- és léleknyomorító, erkölcs- és (ön)tudatromboló éveinek szörnyűségeit ismerteti. És teszi ezt megtörtént események dokumentumigényű felelevenítésén keresztül, majd rámutat a pusztulásra ítélt értékrend kialakulásának folyamatára is. Minderről kedd este szerezhettünk tudomást a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Építészeti szemle Sepsiszentgyörgyön

Szeptember 21-én 16.00 órai kezdettel szabadtéri kiállításmegnyitóra kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság téren. Az arhitectura.6 építészeti szemle Brassó, Kovászna, Hargita, Maros, Szeben és Vâlcea megyék építészeti alkotásait bemutató vándorkiállítás mely kétévente kerül megrendezésre a Romániai Építészkamara szervezésében, és az utóbbi két év legjobb építészeti munkáit hivatott bemutatni. A beérkezett munkák díjazásában egy öttagú, szakmailag elismert zsűri dönt, négy építész és […]

Ajánló

MAGYAR SZEMLE-EST Ma 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében tartják a budapesti Magyar Szemle folyóirat estjét. A rendezvény keretében S. Király Béla szerkesztő bemutatja az 1927-ben alapított kiadványt, a folyóirat főszerkesztője, dr. Gróh Gáspár pedig Szabó Dezső tükrei címmel tart előadást. Az esemény házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.   SZÍNHÁZ A Tamási Áron […]

A három magyar fohász

A miskolci Tircsné dr. Propper Valéria bölcsészdoktor, nyugalmazott könyvtárigazgató a három magyar fohász, a Himnusz, a Szózat és a Magyar Hiszekegy történetét és üzenetét mutatta be vetített képes előadás formájában hétfőn Kézdivásárhelyen, a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban.

Ki kinek és kinek nem ír?

A PulzArt irodalmi rendezvényeinek sorából kiemelkedve, kissé rendhagyóra sikeredett a vasárnap esti, a Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott író-olvasó találkozó, melynek meghívottja a Kemény írócsalád volt. Bár a beszélgetőpartnerük, Szonda Szabolcs könyvtárigazgató egy fiktív családlátogatás keretében a nappaliba és dolgozószobába hívatta meg magát és a hallgatóságot, Kemény István költő, író, Szirmay Ágnes író, dramaturg és Kemény Zsófi slammer, író – a standard funkciókat nélkülöző helyiségek hiányában – egy szűk órában teljes életterükbe bepillantást hagytak-adtak.

Ajánló

MAGYAR SZEMLE-EST Szeptember 19-én, szerdán 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében tartják a budapesti Magyar Szemle folyóirat estjét. A rendezvény keretében S. Király Béla szerkesztő bemutatja az 1927-ben alapított kiadványt, a folyóirat főszerkesztője, dr. Gróh Gáspár pedig Szabó Dezső tükrei címmel tart előadást. Az esemény házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.   SZÍNHÁZ A […]

Felújították a Meggyeskertet

A Tamási Áron Színház felújítja a 2014/2015-ös évad egyik fontos előadását, a Sardar Tagirovsky-rendezte Meggyeskertet. Csehov klasszikus művét szeptember 22-én 19 órától a nagyteremben láthatja először új köntösben a közönség.

Erdély aranykora a téma

Másodszor hirdetik meg egész Székelyföldön a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt, amelynek a 2018/2019-es tanévre szóló kiírása a napokban jelent meg.

Elsőként Erdélyben

A világ szeme elől eldugott, kis falut is be lehet kapcsolni a képzőművészet vérkeringésébe, és az ott született, ezáltal a nevét messze röpítő művek talán az enyészet útjáról is letéríthetik. Ezek a gondolatok a Művészek Atyhai Társasága tárlatának pénteki megnyitóján fogalmazódtak meg bennünk, miután beléptünk a fény és árnyék, hagyományos és modern, fa és fém harmóniáját sugárzó alkotásoknak otthont adó Erdélyi Művészeti Központba (EMŰK).

Megjelent a történelmi vetélkedő kiírása

Másodszor hirdetik meg egész Székelyföldön a Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt, amelynek a 2018/2019-es tanévre szóló kiírása most jelent meg. A magyarországi Jancsó Alapítvány Kovászna Megye Tanácsával, Hargita Megye Tanácsával és Maros Megye Tanácsával közösen hirdeti meg a három székelyföldi megyében tanuló 7-es és 8-os diákoknak szóló versenyt. Az idei verseny témája Erdély aranykora, Bethlen Gábor […]

A közös alkotás jegyében zajlott a hatodik pulzArt fesztivál

A pulzArt kortárs művészeti fesztivál 6-ik kiadása, az előző kiadásokhoz hasonlóan újból kihozta a művészetet az utcára, a közterekre és falakra. Origami foglalkozások zajlottak az ‘56-os emlékparkban, ahol a zsonglőrködés fortélyait is elsajátították az érdeklődők, rövid időre a volt Bodok Szálló és a Tamási Áron Színház homlokzata is megelevenedett. Az előbbin a magyarországi Flock Projekt […]