A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Íme, az ember!

Íme, az ember! Kultúra

Egy festménybe is bele lehet az emberiség legnagyobb drámáját sűríteni – döbbentett rá dr. Reisinger János magyarországi irodalomtörténész a Székely Nemzeti Múzeumban nemrég elhangzott előadása során.

Munkácsy Mihály ráadásul ezt három alkalommal is megcselekedte a Krisztus-trilógia megfestésével. A tanár úr ezúttal az Ecce Homo gondolat és érzelemvilágát tárta a Bartók terembe be sem férő, nagyszámú hallgatóság elé.

A Krisztus Pilátus előtt, valamint a Golgota világsikere után a közvélemény nyomására Munkácsy kénytelen volt trilógiává bővíteni Jézus tragédiájának ábrázolását, amely egyben az emberiségé is. Ennek témájául azonban nem a feltámadást vagy mennybemenetelt választotta, amint ezt a sorrend is megkövetelte, hanem visszatért egy korábbi eseményhez: Krisztus Pilátus előtti második kihallgatásához. Így született meg az Ecce Homo, melyhez a mester 1892-ben kezdett vázlatokat készíteni, és 1896-ban fejezett be utolsó számottevő alkotásaként. A mély hit, belső vívódások, emberi jellemek és indulatok megjelenítésén túl a modernkori festészet legnagyobb tömegjelenetét és a sokaság kritikus pillanatokban megnyilvánuló viselkedésmódját is ábrázolja rajta, egyedien és utánozhatatlanul.

A helyszín Pilátus palotájának udvara, amikor a papok által felheccelt csőcseléket Pilátus azzal próbálja lecsitítani, hogy kivezetteti elébük a megkorbácsolt, meggyötört, de mégis szelíd tekintetű Jézust, és kijelenti: „Íme, az ember!” Ebben pedig az is benne van, hogy Jézust tartása és viselkedése kapcsán még mindig embernek lehet nevezni, a vérszomjas és megfeszítését követelő tömeget viszont nem. A tömeg ugyanis sohasem önmaga, hanem az, amivé felbujtói teszik. Ezt az alapigazságot pedig Munkácsy nem csak felismerte, hanem – a Krisztus Pilátus előtt után – másodszor is megfestette.

Amint az előadó felhívta a figyelmet, a palota lépcsőfeljárójánál áll a festmény legnagyobbra festett alakja, Nikodémus, előtte Mária Magdolna, velük szemben egy oszlopnak támaszkodva és maga elé meredve Arimathiai József. A Jézus megfeszítését kitartóan követelő tömegből kitűnik még János apostol, karjaiban az alélt Máriával, de ott van közöttük az áruló Júdás is. Pilátus testtartása és arckifejezése a gyáva, határozatlan, tétovázó, s ezért végül bűnössé váló és önmagával meghasonló ember belső küzdelmét sejteti félreérthetetlenül.

A palota mellvédjén, Pilátus mellett áll Jézus, akinek megviselt és különleges belső szenvedésről árulkodó tekintete enyhén az ég felé, a távolba irányul. Ő ugyanis tudja, hogy Isten el fogja hagyni. Ez pedig mind a mai napig egyedüli eset az emberiség történetében, mert Isten soha senkitől, sem életében, sem halálában el nem fordult. Hiszen Isten a saját teremtményének tartja az összes embert, így gondoskodása mindenkire kiterjed. Jézussal viszont kivételt kellett tennie, mert megterhelte magát az emberiség bűneivel. A bűnnek pedig Isten nem kedvezhet, még akkor sem, ha ezzel a saját egyszülött fiát kell sújtania.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.