Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Helyi fiatalok debütáltak

Helyi fiatalok debütáltak Kultúra

Két kézdivásárhelyi fiatal szórakoztatta koncertjével a nagyérdeműt péntek este a helyi Jazz Caféban. Nagy-Babos Rebeka és Bejan Norbert a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban tanulnak, jazz tanszakon: előadásukban többnyire jazz-sztenderdeket hallhattunk, illetve néhány népdalfeldolgozást.

Az érdeklődő hallgatóság megtöltötte a Borudvart pénteken este. Minden korosztály képviseltette magát: a legkisebbektől a fiatalokon át az idősebbekig mindenki kíváncsian várta a két helyi tehetség bemutatkozását.

A koncert elején Nagy-Babos Rebeka köszöntötte az egybegyűlteket, és elmesélte, hogy mivel Norberttel a konzervatórium és a szülővárosa is összeköti, szinte magától jött az ötlet, hogy együtt játsszanak. Noha ez volt az első közös koncertjük, előadásukban mégis az összeszokottság és könnyed együttműködés volt érezhető. Az énekesnő bársonyos hangja és a fiatal tehetség billentyűjátéka azonnal magával ragadta a közönséget. A jazz sztenderdek és a népdalok harmonikus összemosása nagyon szép egyveleget eredményezett, ami mind az ülő, mind az álló hallgatókat ritmusra való mozgásra ösztönözte. 

Bartok Barbara

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük