Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hazafelé kell utazni

Hazafelé kell utazni Kultúra

A méltán híres dalszövegíró-énekes Demeter Elemér idén tölti ötvenedik életévét. De nem csak az életkorának előtagja változik, munkássága is fordulatot vett. A dalszövegírás fortélyairól, az éppen alakuló bandáról és megjelenés előtt álló könyvéről mesélt lapunknak.

– Most éppen mivel foglalkozik?

– Fél éve sikerült abbahagynom a haknizást, ami egyfajta fuserálás volt, mert egyszerre 8–10 órát is zenéltem, és nem tudtam százszázalékosan teljesíteni. Az esküvős műfajt közel harminc évig űztem. Aztán tavaly eldöntöttem, hogy kiszállok. Számomra is hihetetlen, de megtettem. Most végre azzal tudok foglalkozni, amit szeretek. Alapítottam egy zenekart, amelynek a neve: D. E. Újratervezés. Ennek volt egy elődje, a Demeter Elemér Projekt, amely kiegészült egy billentyűssel és egy dobossal, ezért kapta az Újratervezés nevet. Az én dalszövegeimet zenésítjük meg. Mivel idén leszek ötvenéves, szeretnék egy koncertet, ahová meg lesznek hívva azok a zenekarok, akikkel együtt játszottam: a Bumeráng, az Éli zenekar és a Projekt. Ennek kapcsán gondoltam, jó lenne a dalszövegeimet is összegyűjteni egy kötetbe, ez jelenleg nyomdában van. A nyolcvanas évektől írok dalszövegeket, és összegyűlt nagyjából 150 szöveg, amelyből 100–120 került bele a könyvbe is.

– Szerkezetileg hogyan kell elképzelni a könyvet?

– A címe Háromszéki rock and roll. Háromszéki azért, mert itt élek, itt születtem, tehát ez teljesen helyi termék. Több ciklusba szedtem a dalokat, a Bumeráng-érában születetteket a börtönben írt dalok követik, aztán a fordítások, majd pedig az Új dalok fejezettel zárul. Ez a legvaskosabb. A legtöbb dalszöveg már meg van zenésítve, a többi még eladó. De valószínűleg én írom meg majd a dallamokat is ezekre a sorokra. A dalszövegírást is folytatom, ebből nem lehet csak úgy kiszállni. Az embernek éjjel jut eszébe valami, vagy munka közben, azt gyorsan le kell jegyezni. Ez olyan, mint az álom. Álmodsz valamit, és ha reggel nem jegyzed le, hamar elfelejted.

Műfajilag olyan, mint egy verseskötet?

– Szerintem sosem fog a dalszöveg olyan magasságokat berepülni, mint a vers. Viszont azt hiszem, hogy sokkal közvetlenebb hatása van az emberekre, talán a tömegek felé jobban hódít. Habár manapság nem menő olyan dalszöveget írni, amire oda kell figyelni, én igyekszem ilyet kiadni a kezemből. Az utóbbi időkben zenekaroktól is kaptam felkérést, írtam megrendelésre is dalszövegeket, ami érdekes kihívásnak bizonyult. És persze ott van ugye a másik fele, a dalírás. Én általában először a szöveget írom meg, aztán próbálgatom a dallamokat, hogy vajon arra a szövegre mi szólna jól.

A könyv megjelenését betudhatjuk egy életszakasz lezárulásának?

– Igen, lezárult egy időszak, amelyben kerestem önmagamat. Ha valaki legalább a feléig elolvassa majd a könyvemet, akkor észreveszi, hogy sok keresgélés van benne. Azt hiszem, ötvenévesen már kicsit a spirituális világ felé is kell utazni. Addig az ember hajszolja a pénzt, a nőket, a jókedvet, a társaságot. De egy idő után meg kell fordulni, és hazafelé utazni.

Bartok Barbara

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük