Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hatodik alkalommal vetélkedtek

Hatodik alkalommal vetélkedtek Kultúra

Szárnyas bocs és lázadó szalmabábuk – ezzel a címmel szervezett immár hatodik alkalommal műveltségi és kreativitási vetélkedőt 5–8. osztályos háromszéki diákoknak a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Ajúnius 9-én, szombaton a csernátoni múzeumban lezajlott, egész napos programot kínáló rendezvény középpontjában idén kerek évfordulós magyar írók, költők munkássága állt, akik ifjúsági vagy ma akként is olvasható irodalmat is írtak, közöltek (Janikovszky Éva, Karinthy Frigyes, Lengyel Balázs, Páskándi Géza, Rejtő Jenő, Szilágyi Domokos és mások), így a vetélkedő feladatanyaga az ő műveiken alapult. A május elején közzétett felhívásra 25 háromfős csapat jelentkezett a megye nyolc településének (Csernáton, Kézdivásárhely, Kovászna, Ozsdola, Sepsikőröspatak, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Zabola) tizenegy iskolájából. Objektív okok miatt végül 23 csapat, azaz 69 diák érkezett a vetélkedő helyszínére és méretkezett meg egymással, hogy a végén kiderüljön: kik vesznek részt jutalomképpen a július 18–22. között esedékes, csernátoni olvasó- és kézművestáborban.
A diákok két fordulóba osztva mérkőztek meg egymással a Damokos-kúriában.
Teljesítményüket háromtagú zsűri értékelte: Kőmíves Noémi magyartanár, szaktanfelügyelő, Tóth-Wagner Anikó, a társszervező könyvtár munkatársa, valamint Dimény H. Árpád költő, a Székely Hírmondó napilap szerkesztője. Szoros versenyben a következő csapatok nyerték el a tábori részvételt: Leszámolók (Barti Zalán, Lázár Éva, Páll Júlia – Ozsdola, Kun Kocsárd Általános Iskola), Kultúrsokk (Dobri Attila, Fehér Róbert, Kész Zsanett – Uzon, Tatrangi Sándor Általános Iskola), L & L Könyvmolyok (György Kincső, Kádár Noémi, Zöldi Andrea – Sepsiszentgyörgy, Váradi József Általános Iskola), Különböző trió (Balogh Adrienn, Szabó Anna, Szász Hanna Nóra – Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Kollégium), Szentgyörgyi srácok (Csata-Bede Gáspár, Nagy-Bagoly Zora, Pakucs-Domokos Karolina –Székely Mikó Kollégium), Egy húron pendülők (Berecki Zalán, Kertész Gergő, Veress Tamás – Kézdivásárhely, Molnár Józsiás Általános Iskola), Könyvvadászok (Bálint Balázs, Roman Teodora, Timár Karolina – Sepsikőröspatak, Kálnoky Ludmilla Általános Iskola) és Mesekalandorok (Bán Bella, Dezső Dorottya, Szabó Gabriella – Felsőcsernáton, Bod Péter Általános Iskola).
Mindegyik csapat könyvjutalomban részesült, minden versenyző, a felkészítő tanárok és a rendezvényen közreműködők részvételi oklevelet kaptak a szervezőktől, akik a diákokat elkísérők munkáját, hozzájárulását ajándékkönyvvel köszönték meg. Az eredményhirdetés előtt a jelenlévők Kiss László színművész Karinthy kávéház című előadását nézhették meg, a kézdivásárhelyi Városi Színház Karinthy Frigyes irodalmi karikatúrái nyomán készült, Kolcsár József által rendezett produkcióját.
A rendezvény létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap (Budapest), a Pro Hungaris Alapítvány (Budapest), a Bertis Kft. (Sepsiszentgyörgy) és a Valvis Holding (Bukarest) támogatta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások