Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyerekrajzokat díjaztak

Gyerekrajzokat díjaztak Kultúra

Közel száz alkotás érkezett be a hatodik Család és egészség hete keretében szervezett rajzpályázatra. A kézdivásárhelyi sportcsarnok előterében kiállított rajzok vasárnapig tekinthetők meg, mielőtt visszakerülnek készítőikhez.
A Rebeka Missziós Központ és a Manna Keresztyén Egyesület által kiírt rajzpályázat idén Az egészséges család címet viselte, a gyerekek főként családi kirándulásokat, sportprogramokat ábrázoltak. A rajzok kiértékelésére és díjazására hétfőn délután került sor a sportcsarnok előterében, az alkotásokat Vetró András képzőművész méltatta.
Elmondta, őszinteség és szeretet sugárzik a rajzokból, minden megjelent elem külön jelentőséggel bír. Úgy vélte, az oktatók szerepe is fellelhető az alkotásokon, ugyanis a gyerekek bátran használtak különböző technikákat, kreatívan kitöltötték az üres tereket. A közel 100 beérkezett rajzot három és tizennégy év közötti gyerekek készítették, a szervezők minden korosztály kiemelkedő alkotásait külön díjazták, színezőkkel, foglalkoztató könyvekkel jutalmazva azokat.
A rajzpályázatot a héten zajló hatodik Család és egészség hete program keretében hirdették meg, amely családos, egészséges életmódra ösztönző programokat kínál.

Pap Eszter Edina

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük