Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyarapodnak, növekednek

Második alkalommal jelentkezett a Vadon Egyesület keretében működő Transnatura fotóklub saját tagjainak éves természetfotó-kiállításával, melyre ismét igen szép számú közönség volt kíváncsi már a szerda esti megnyitón.

Megújultunk, többen vagyunk, jelentette be Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke az újabb négy tag társulását az eddigi tízhez, ugyanakkor az esemény apropóján örömmel újságolta azt is, hogy az annak idején, 2016-ban a Vadon Egyesület megrendelésére készült nagyszabású Csillagösvény előadás zenei anyaga (zeneszerzője Kövi Artúr Bálint) és az abból született szabadtéri színházi előadás letölthető az egyesület honlapjáról.

Magdó István, a Magyar Fotósok Világszövetségének erdélyi alelnöke maga is csatlakozni szándékozik a Transnatura fotóklubhoz. Elmondta, a fotósok szeretnek Háromszékre jönni, nemcsak azért, mert van, amit fényképezni, hanem mert itt másak az emberek, az állatok, a természet. Kicsit szomorúan tette hozzá, fél emberöltő alatt óriási pusztítást látott itt is végbemenni, kedvenc helyén, a Rétyi Nyírben sok a szemét, felgyújtják a nádasokat, elhordják a gyurgyalagok élőhelyeiről a homokot, a madarakat pusztítják. Majd nem kis büszkeséggel folytatta: a kiváló magyar fotósok átlagon felül képviseltek a nemzetközi élmezőnyben, mert a magyar nyelv által másképp gondolkodnak, látnak és láttatnak. Robert Capát idézte: nem elég a tehetség, magyarnak is kell lenni.

Sok rendkívüli pillanatot sikerült megörökíteniük a tárlaton közszemlére bocsátott alkotásoknak, varázslatos tájat, zsákmányt elragadó vagy vízbe csobbanó madarat, ritkán szem elé kerülő állatokat. A műhelytitkokat feszegetve két fontos tényezőt említett kivétel nélkül mindenki: a jó, ezért drága felszerelést és a végtelen türelmet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások