Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Évforduló a színpadon

Évforduló a színpadon Kultúra

Ma 19 órától a kamarateremben kerül sor a Tamási Áron Színház idei évadának legutolsó bemutatójára. Harold Pinter Évforduló című darabját a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija viszi színre.

Alexandru Dabija egy abszurd felé hajló vígjátékot választott a Nobel-díjas brit Harold Pintertől. Pinter Évforduló című drámája alkotói korszakának egy késői műve, amelyet először 2000-ben a londoni Almeida Színházban mutattak be.
A darab színtere egy vendéglő, szereplői az itt dolgozó és vacsorázó emberek. A kezdetben hétköznapinak ígérkező beszélgetéseikből egyre több titok lepleződik le. Pinter érdekesen játszik a nyelvvel, mintha nem is a szereplőknek a beszélgetéseit, hanem a szerzőnek a szavait hallanánk, aki a szereplőkön keresztül közöl. Az Alexandru Dabija által rendezett előadásnak sajátos pinteri humora van, amely annak ellenére, hogy a valóság határát súrolja, nagyon közel áll a ionescói abszurdhoz. Elsősorban a színész és a játék a legfontosabb, amely által kibomlik az az ironikus, abszurdba hajló világ, ahol a logikátlannak tűnő értékek helyébe a perverzió és a romlottság került.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük