A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Értékőrző népművészek

A napokban egy vargyasi csoport utazik Magyarországra, hogy részt vegyen azon a vásári kiállításon, melyet a veszprémiek Kovászna és Veszprém megye kulturális és gazdasági kapcsolatai létrejöttének 25. évfordulója alkalmával szerveznek.

Sütő Levente Lehel vargyasi polgármester érdeklődésünkre elmondta, a gyerekekkel (a legfiatalabbak nyolcadikosok), fiatalokkal együtt felnőttek is mennek Magyarországra, közöttük helyi népművészek, mint például Soós András ezermester, Dimény Zsolt kovács, azért, hogy a falu értékeit ott is népszerűsítsék. Ő maga festett bútorokkal a fafaragó Sütő családot fogja reprezentálni a Veszprémben szombaton sorra kerülő egész napos forgatagon, ahol két sátorban is vargyasi termékeket állítanak ki.
Vargyas nemcsak Erdővidék, de talán egész Kovászna megye népművészeti értékekben egyik leggazdagabb települése, a község elöljárója pedig minden alkalmat megragadva arra törekedik, hogy ezekből az értékekből a helyi emberek számára gazdasági előnyt is teremtsen. Magyarországi tartózkodásuk alatt a vargyasiak testvértelepülésükre, Pápakovácsira is ellátogatnak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.