Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emlék Gobbi Hildának

Emlék Gobbi Hildának Kultúra

A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely által szervezett nyolcadik nemzetközi drámatábor, amelynek ismét Kökös adott otthont, és amelyen 22 magyarországi és romániai fiatal vett részt, Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművésznőnek állított emléket, aki 30 évvel ezelőtt, 1988-ban hunyt el.

A ma is példaképnek tekinthető, öntörvényű, szenvedélyes és megzabolázhatatlan Gobbi Hilda nem húzta meg magát egy olyan korban, amikor mindenki rettegett, nem félt segíteni másokon, és nem félt beismerni azt sem, ha tévedett.
A tábor célja egy olyan helyzet megteremtése volt, amely a drámajáték és a színház eszközei által egy intenzív létezés, a kommunikáció, valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására sarkallta a résztvevőket,
– A tábor sokat segített, és úgy érzem, sokkal többel mentem el, mint amennyivel érkeztem. Mindig is zárkózottabb voltam, viszont ebben a táborban az igazi énemet is megmutathattam, és mindeközben sok új barátra tettem szert – nyilatkozta a tábort követően a kolozsvári Komoróczy Petra.
Az egy héten át zajló szakmai program keretében a résztvevők számára két csoportban folytak a foglalkozások Mucha Oszkár, az Osonó színészének és Fazakas Misi rendező-drámatanárnak a vezetésével.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük