Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Édes ízek fesztiválja

Édes ízek fesztiválja Kultúra

Idén szeptember 7–9. között zajlik a II. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja Sepsiszentgyörgyön. Az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján kiderült, legalább húsz csapat benevezésére számítanak, megsütik Székelyföld kürtőskalácsát, és partnerséget kötnek a budapesti Kürtőskalácsfesztivált szervező Vitéz Kürtős csapatával.

Az idei kürtőskalácsfesztivál újdonsága, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egy-egy zsák finomlisztet biztosít a szervezőknek, ebből készül el Székelyföld kürtőskalácsa, a három megye összefogásának és együvé tartozásának jelképeként. A szervezők ugyanakkor Brassó irányába is nyitnak, figyelembe véve, hogy tavaly is sokan érkeztek a szomszéd megyéből, így idén a fesztivált a Cenk alatti városban is népszerűsítik.
Tavaly 11 csapat szállt versenybe a legjobb kürtőskalács címért, idén legtöbb húsz csapat vehet részt, már kezdtek érdeklődni a tavalyi versenyzők.
A fesztivál részeként megtartják a Borvíz ünnepet és a palacsintasütő versenyt is, valamint gyerekprogramok, koncertek, hagyományőrző tevékenységek szerepelnek a programban.
Idén partnerséget kötnek a budapesti Kürtőskalácsfesztivált szervező Vitéz Kürtős csapatával. András Tünde főszervező skype-on jelentkezett be a sajtótájékoztatón, gratulált a háromszéki kezdeményezésnek, mint kiemelte, örül, hogy Székelyföldön is hangsúlyt kaptak a gasztrorendezvények. A sepsiszentgyörgyi fesztivál kürtőskalácssütő versenyének első helyezettje részt vehet októberben a 6. Kürtőskalácsfesztiválon Budapesten, jelentették be a szervezők. Az elkövetkezőkben a http://kurtosfeszt.ro/ honlap folyamatosan bővül.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük