Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csillagösvény népe

Június 26-ig lehet nevezni a Székely Vágtára – jelentették be tegnapi sajtóértekezletükön a szervezők. A legfontosabb kísérőprogram, a Csillagösvény népe, először lesz teljesen hazai produkció.

 A szabályzat nem változott: a Nemzeti Vágta előfutamára, a Székely Vágtára most is szigorúan ellenőrzött paripákkal lehet nevezni – olyan nem fordulhat elő, hogy továbbjutott ló ne vehessen részt a Hősök terén sorra kerülő versenyen – szögezte le Sztakics Éva. A társszervező Vadon Egyesület elnöke hangsúlyozta: ennek érdekében szigorúan alkalmazni fogják a Nemzeti Vágta nevezési szabályzatát.

– Természetesen továbbra is várjuk a települések jelentkezését a Góbé Futamba, ahová minden egészséges lóval nevezni lehet. Újdonság, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság felajánlott egy nem is akármilyen díjat, a Szent László-kardot, amelyet lovas ügyességi versenyben lehet kiérdemelni – számolt be a sepsiszentgyörgyi alpolgármester.

Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezetője elmondta: először fordul elő, hogy a legfontosabb lovas-táncos kísérőrendezvény „hazai gyártmány” lesz.

– A Háromszék táncegyüttes, az M Studió, valamint hagyományőrző lovasok bemutatják Kövi Arthur Bálint Csillagösvény népe című zeneművének „fűre alkalmazott”  változatát. Harmóniáiban népi ihletésű, de modern zene, amit divatos szóval fúziós zenének neveznek, amelyben benne van az a mondákból és valóságból álló székely őstörténelem, amiben mi hiszünk – ecsetelte Demeter.

Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója örömét fejezte ki, hogy „a történelemben először”, az együttes „nem betét” egy produkcióban, hanem főszereplő.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük