Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bronzba öntött álmok

Bronzba öntött álmok Kultúra

A szokványostól elütő tárlat megnyitójának lehettek tanúi mindazok, akik csütörtök este a Lábas Házba látogattak. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy egyazon mester szobrokkal és festményekkel is a nyilvánosság elé álljon, amint azt Sánta Csaba (1964) szovátai szobrász tette.

 A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán Bocskai Vince és Gergely István tanítványaként végzett művész alkotásainak a mérete egyik végletből a másikba csap át, hiszen található közöttük kis térplasztika, de egészalakos bronzszobor is. A vendéget és a tiszteletére szép számban összegyűlt közönséget Vécsi Nagy Zoltán, az eseményt szervező Erdélyi Művészeti Központ vezetője és egyben a kiállítás kurátora köszöntötte, majd dr. Ungvári Zrínyi Kata műkritikus méltatása következett.

Véleménye szerint Sánta Csaba kisplasztikái első látásra különös, talált tárgyaknak tűnnek, melyek formái ősi, primitív kultúrák rituális ábrázolásait idézik. Éppen ezért gyermeki egyszerűséggel és közvetlenséggel hatnak a szemlélőre. Ugyanakkor a művész sajátos világa felbukkan tobzódó életkedvű festményeiben is, de érzékenysége és a szobraiból kisugárzó tömörítő képessége is fellelhető bennük.

A kiállítás március 26-ig keddtől péntekig 10-től 17 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 14 óráig tekinthető meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük