Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az utcán, emberek között

Projektekben és alkotómunkában gazdag az idei nyár a sepsiszentgyörgyi M Studio tagjai számára. Elkezdődtek próbáik Frenák Pál vezetésével, továbbá egy törökországi projektben is részt vesznek.

Frenák Pál rendezésében készül az M Studio következő évadának első bemutatója, a csapat már június folyamán elkezdett dolgozni a neves rendező-koreográfussal. A To_R című táncelőadást novemberben mutatják be a Flow Fesztivál második kiadásán.

A társulat négy tagja közreműködik A csillagösvény népe című szabadtéri táncos, lovas nagyprodukcióban, melynek bemutatója a Székely Vágtán lesz július 15-én, az Óriáspince-tetőn.
Ezt követően a Tandem Turkevei elnevezésű nemzetközi együttműködési programban vesznek részt: az M Studio, a Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület, valamint az isztambuli Karakütü Egyesület közös szervezésében valósul meg a Looking At/For The Invisibles (A Láthatatlanok keresése – szabad fordítás) című utcaszínházi projekt. A projekt célja, hogy az utcán, az emberek között, a mozgásművészet és a színház eszközeivel hozzanak felszínre elhallgatott témákat, mutassanak be emberi sorsokat.

Az együttműködés két részben zajlik: július 17–22. között a sepsiszentgyörgyi csapat Isztambulba utazik, ahol ottani szociális témákat „visznek színre”: migráció, deportálás, határképzés emberek között, örmény örökség a török kultúrában, a török színház sajátosságai. A kiszállás során mozgásszínházi műhelymunkát is tartanak. A projekt második felvonásaként szeptemberben a török csapat érkezik Sepsiszentgyörgyre és az előzetesen feldolgozott témák helyi megközelítését vizsgálják utcai performanszok keretében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük