Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az Osonó Spanyolországban

Spanyolországi színházi konferencián mutatta be ifjúsági színházi nevelési programját az Osonó Színházműhely. A sepsiszentgyörgyi társulatot, Románia egyetlen képviselőjeként sajátos, bevált színházpedagógiai módszerei, valamint a jelentős szakmai tapasztalata és a színházi nevelés területén elért eredményei kapcsán hívták meg a szervezők.

Április 18-a és 23-a között a spanyolországi Logroñoban a Peerform It! elnevezésű nemzetközi színházi konferencián bolgár, olasz, holland, horvát és spanyol független színházi társulatok képviselői is részt vettek. Az ötnapos konferencia célja az olyan példaértékű európai szintű színházpedagógiai módszerek megosztása volt, amelyek hatékonynak bizonyultak az utóbbi években. A módszerek bemutatásán túl, a konferencia másik témáját a színházi nevelésnek az interkulturális közegben való alkalmazása képezte. Az elmúlt években az Osonónak több ilyen jellegű projektje volt, és az elért eredmények alapján 2016-ban az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj nemzeti győztesévé választották.

Az elméleti és gyakorlati elemekből álló konferencián a társulat projekt-koordinátora, Oláh Katalin az Osonó adatait, elért eredményeit és projektjeit mutatta be. A társulat művészeti vezető-rendezője, Fazakas Misi a különböző színházi nevelési módszerekről, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum általa alapított és vezetett drámatagozatának, mint Románia egyetlen magyar nyelvű, akkreditált drámatagozata kialakulási folyamatáról és oktatási módszereiről tartott előadást. Mucha Oszkár, a társulat színésze az Osonóra jellemző játékközpontú műhelyfoglalkozást tartott a résztvevők számára a színházi nevelési, önismereti, személyiségfejlesztő és csapatépítés témában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük